BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csányi: Magyar bankot is vehetünk

Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy az OTP Bank Magyarországon működő hitelintézetet is megvásároljon – közölte a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón Csányi Sándor elnök-vezérigazgató.

Ennek azonban az a feltétele, hogy az adott bank illeszkedjen az OTP profiljához, és versenyjogi szempontból se legyen aggályos az ügylet. Jelenleg egyébként egy kisebb hazai piaci szereplőt vizsgál az OTP Bank – tette hozzá Csányi Sándor.

Ami pedig a lehetséges külföldi akvizíciók állását illeti, az elnök-vezérigazgató úgy fogalmazott: van olyan piac, ahol még csak nézelődnek, de van olyan bank is, ahol már az átvilágításnál, vagy a tárgyalásnál tartanak.

Az OTP csoporthoz tartozó kelet-európai országok pozitív növekedési potenciállal rendelkeznek, hiszen nincsenek strukturális problémáik – jelentette ki Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a hitelintézet mai közgyűlésén.

Hozzátette: a kedvező kilátások tükröződnek a bedőlési kockázatot tükröző CDS-felárakban is, hiszen például az elmúlt évben még kritikus helyzetben lévő Ukrajna esetében jelenleg már 5 százalék környékén alakul ez a mutató, míg Görögországban, Spanyolországban vagy Írországban ennél magasabb.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.