Ráugrottak a befektetők a svájci frankra - elemzés

A piacon csak találgatnak, hogy meddig folytatódhat ez a folyamat, abban viszont egyetértenek, hogy a fő oka az EU országok eladósodottságával kapcsolatos aggodalom, amely közvetlenül gyengíti az európai közös valutát, és ezzel párhuzamosan a forintot is.

A frank hirtelen drágulásának közvetlen oka egyszerű és egyszeri: a Svájci Nemzeti Bank a múlt heti monetáris politikai értekezletéről kiadott közleményéből kihagyta a határozott és feltétlen ígéretet az egy éve tartó, masszív nyíltpiaci beavatkozások folytatására, mondván, hogy "jórészt elmúltnak" látja a deflációs veszélyt. A frank már korábban megindult fölfelé, amikor a kereskedők fölfigyeltek, hogy ritkult, majd megszűnt a svájci jegybank közvetlen piaci beavatkozása. A frank már május elején is rekordot döntött, akkor még csak eurónként 1,4004-es árfolyamon, ám a múlt heti hivatalos állásfoglalás igazi rohamot váltott ki.

A befektetők rögtön ráugrottak a svájci valutára, felújulóban van a frank tartalékvaluta-szerepe, különösen, mivel a svájci központi bank megváltozott felfogása - vagy legalábbis hangsúlyváltása - időben egybeesik azokkal a kétségekkel, amelyek az eurót mindenünnen övezik a széleskörű államadósság-válság miatt.

Az elemzők azt találgatják, meddig bírja türelemmel a svájci központi bank. Vajon az 1,32 eurós szintnél avatkozik be ismét, 1,30 eurónál, vagy az 1,25 eurót is bírja a jegybank tűrőképessége?

A Svájci Nemzeti Bank elnöke, Philipp Hildebrand általánosságban, így felelt az efféle kérdésekre a héten, a svájci-amerikai kereskedelmi kamara értekezletén: "Az árfolyam alakulása nagy kihívássá vált a Svájci Nemzeti Bank számára, mert a zéró kamat és a mennyiségi enyhítés korlátai közepette az árfolyamba való beavatkozás lett a szükséges monetáris eszköz. A bank világossá tette, hogy küzdeni fog az euróból menekülő tőke beáramlása ellen, mert mindenek feletti célja megelőzni a svájci frank szélsőséges felértékelődéséből is fakadó deflációs veszélyt. A deflációs kockázatok elleni küzdelem meghozta a kívánt eredményeket. A deflációs kockázatok nagyrészt elmúltak Svájcban, és a svájci gazdaság már képes hasznot húzni a világgazdaság folytatódó javulásából. Miközben az euró gyengülése a svájci frankkal szemben fékezi az exportot, ugyanezt az exportot támogatja a növekvő külföldi kereslet. A Svájc számára javuló gazdasági kilátások közepette sem szabad azonban szem elől téveszteni azokat a kockázatokat, amelyeket a pénzügyi piacok új keletű feszültségei okoznak. Ha ezek a kockázatok beteljesülnek, és a svájci frank felértékelődésén keresztül újra deflációs veszélyt okoznak, akkor a Svájci Nemzeti Bank minden szükséges intézkedést meg fog tenni..., minden eszközzel küzdeni fog a defláció ellen közép- és hosszú távon egyaránt."

Az tehát bizonyos, hogy ami a svájci központi bankon múlik, azt megteszi, hogy a felértékelődés ne lehessen végtelen folyamat. Csakhogy bármilyen nagy is Svájc pénzpiaci szerepe a világgazdaságban, az euróövezeté még nagyobb, és az egyenlet több ismeretlenes, mint amennyiről a Svájci Nemzeti Bank elnöke a maga részéről felelősen értekezhetett.

Az egyenlet másik, talán még fontosabb eleme az euró sorsa nem csak a frankkal, hanem az összes többi valutával szemben.

Az euróért nem kell nagyon aggódni, ha a múlt tapasztalatai a jövőre nézve egyáltalán mondhatnak valamit. Az euró a tizenegy éves történetében először majdnem két évig gyengült - az 1999. január elsejei, 1,1747 dolláros kezdettől a 2000. októberben elért 0,8225 dollárig -, majd nyolc éven át erősödött - a 2008. júliusban elért 1,6038 dollárig. A mostani bonyodalmak tényleges hatása sokkal kisebb, mint amit a sajtóhírekből kitetsző piaci pánik sejtet. Az euró tavalyi csúcsa 1,5145 dollár volt, idei mélypontja eddig a június 7-én elért 1,1876 dollár. Vagyis a kilengés kisebb a történelmi szélső értékeknél, és az euró végig megbízhatóan a dollárparitás fölött maradt - csakúgy, mint nyolc éve, 2002. július óta mindig -, és most is közelebb van történelmi csúcsához, mint történelmi mélypontjához.

Hosszabb távon mégis meglehetősen bizonytalanok a kilátások, ugyanis az euró több vonzás és taszítás között fog alakulni. Leértékelő hatásuk lehet a módfelett felduzzadt államadósságok csökkentésére mostanában EU-szerte meghirdetett megszorító programoknak, mert az állami gazdaságösztönzés visszavonása és a kiadáscsökkentések, adóemelések miatt nehezebb és lassúbb lehet a vártnál a gazdasági válságból való kilábalás, mi több, imitt-amott akár újabb visszaesések is tarkíthatják. Ám pontosan ugyanez - a deficit- és az adósságcsökkentés - más oldalról erősítheti az eurót, amennyiben csökkenti a törlesztési nehézségek kockázatát, növeli a keresletet az állampapírok iránt. A jelenleg megválaszolhatatlan kérdés az, mi nyom többet a latba: a gazdasági lassulás vagy a bizalom javulása, azaz miképp alakul az egyensúly ugyanannak a politikának a negatív és a pozitív hatása között?

Itt még egy ismeretlen lép be az egyenletbe: marad-e az Európai Központi Bank rekord alacsony alapkamata, vagy emelkedni fog, és, ha igen mikor? Az euróövezeti államadósság iránti bizalom növelése talán már rég kamatemelést indokolna, ám azt feltétlenül el kell halasztani a gazdaság érdekében, különösen, ha a kényszerűen takarékossá váló kormánypolitikák miatt apadnak az élénkülés költségvetési forrásai.