BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugdíjak: Nem ez a harc lesz a végső!

Bőven az infláció feletti hozamot értek el tavaly a magánnyugdíjpénztárak

Véglegesen eldőlt a vita: kétpilléres nyugdíjrendszere lesz Magyarországnak – Orbán Viktor miniszterelnök szerint ezt bizonyítja, hogy a pénztártagok 97 százaléka az állami nyugdíjat választotta. A miniszterelnök hangsúlyozta: ha ezt a lépést nem teszi meg a kormány, előállt volna az a helyzet, hogy a magyar állam nem tud nyugdíjat fizetni. Orbán elmondta: nem fejeződött be a nyugdíjrendszer strukturális reformja, a cél az, hogy a befizetések fedezzék a kifizetéseket, és az egyensúlyt még az idén meg lehet teremteni. Orbán egyúttal azt is bejelentette: még ez évben átáll az állami nyugdíjrendszer az egyéni számlás szisztémára. A nyugdíjkaszszák államosításával kapcsolatos alkotmányos aggályokra reagálva közölte: „Nem érdemes abban bízni, hogy az Alkotmánybíróság megváltoztatja az új rendszert.” Orbán visszautasította azokat a kritikákat, miszerint nem volt valós választási lehetőségük az embereknek. Megjegyezte: a pénztárakban maradó több mint 100 ezer „bátor és magabiztos” ember éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítja.

A cikkhez tartozó publicisztika itt olvasható!

Számos kasszatag így is lemaradhatott a nyilatkozattételről. A magánnyugdíjpénztáraknak viszsza kell utalniuk az állami tb-rendszerbe például az elmúlt időszakban elhunyt tagok pénzét is, akik nyilatkozatot – érthetően – nem tudtak tenni, és akiknek a számlakövetelése elvileg a kedvezményezetteket illetné meg. Emellett az állam a több ezer külföldi állampolgárságú magán-nyugdíjpénztári tag számlakövetelését is valószínűleg lenyeli, úgy, hogy az illetőknek kevés esélyük lehetett a maradásról nyilatkozni, hiszen magyarul nem tudó, a világ másik pontján élőkről van szó. A Stabilitás Pénztárszövetség egyebek mellett ezekről a kérdésekről is szeretne további egyeztetést a kormánnyal és a hatóságokkal. „Állunk a kormány rendelkezésére, amikor a vagyon átadásáról és a jogszabályok rendezéséről van szó” – mondta a szövetség sajtótájékoztatóján Juhász Istvánné főtitkár. A Stabilitás egyébként – a kormányhoz hasonlóan – szintén sikerként értékelte, hogy 102 ezer pénztártag a maradásra szavazott, annak ellenére, hogy a döntéssel diszkriminációt kell elszenvednie. „Bízunk az Alkotmánybíróságban, hogy kimondja: nem lehet az állampolgárokat a szabad döntésük miatt másodrendűvé minősíteni. Ez a harc még nem ért véget” – mondta Bába Julianna, a Stabilitás elnöke. A maradó tagok várhatóan négy-nyolc magánnyugdíjpénztárat tarthatnak el, és becslések szerint 350-400 milliárd forintnyi vagyont halmoztak fel.

A sajtóeseményen szó esett a kasszák tavalyi teljesítményéről is. A pénztári alapok vagyona több mint 25 százalékkal, 3036,1 milliárd forintra hízott. A klasszikus alapok vagyonnal súlyozott átlaghozama 5,95, a kiegyensúlyozottaké 8,62, a növekedésieké pedig 10,96 százalékos lett, vagyis a 4,7 százalékos inflációhoz képest minden alapkategória reálhozamot ért el. Ennek is köszönhető, hogy a tagok többségének, 2,3-2,5 millió főnek várhatóan pozitív lesz az eddigi reálhozama. Negatív reálhozamra főleg azok számíthatnak, akik közvetlenül a válság előtt, 2006–08 között lettek pénztártagok.

Alkotmányos adósságkorlát

„Kifosztották az országot, ezért közpénzügyi szabályokra van szükség az új alkotmányban” – közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök az alkotmányban limitálná az államadósságot. Ezenfelül átmeneti szabályt kell létrehozni arról, hogyan kell közelíteniük a következő kabineteknek az államadósságot az uniós átlaghoz a következő években. Hasonló tervekkel legutóbb Bokros Lajos állt elő tavaly ilyenkor.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.