BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A cégvezetők saját hiteleiket fizettethetik ki vállalatukkal"

Nem adtak tájékoztatást az érintettek a Magyar Bankszövetség és a kormány közötti tegnapi egyeztetésről, így vélhetően még nincs megállapodás a devizahitelek kezelésének ügyében.

Újabb kormányzati ötletből viszont jutott erre a hétre is.
Ahogy tegnapi számunkban beszámoltunk arról, csütörtökön egyeztetést tartottak a Magyar Bankszövetség és a kormány képviselői a lakossági devizahitel-adósok problémájának kezeléséről. A tárgyalást követően viszont egyik érintett fél sem adott tájékoztatást, ebből arra lehet következtetni, hogy egyelőre nem sikerült megegyezni a lehetséges megoldási csomagról. A bankszövetségnél egyelőre a lehetséges folytatásról sem kívántak nyilatkozni.

A kormány viszont előállt egy újabb, a problémát kezelni hivatott megoldási elemmel. Ennek lényege, hogy a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre. Az erről szóló, az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványt hétfő este szavazta meg a parlament. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője tegnap kijelentette: remélik, hogy ez egy újabb segítséget jelent a végtörlesztéshez, és így még többen tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel. Kiemelte: támogatásról van szó, nem hitelről.

„Jóhiszemű kezdeményezésnek tartom a felvetést, de az életszerűségével baj van” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára hozzátette: olyan helyzetben, amikor nulla százalék körüli gazdasági növekedés várható, és a bérkompenzáció is terheket ró a munkáltatókra, nem reális azt várni tőlük, hogy forrást teremtsenek ilyen vissza nem térítendő támogatásokra. Arról nem is beszélve, hogy a kezdeményezés munkajogilag is tisztázatlan.

Ha egy munkáltató adna is ilyen támogatást, nyilvánvalóan a jó munka jutalmául adná, annak reményében, hogy a dolgozó még hosszú évekig neki dolgozik majd. De mi van akkor, ha a dolgozó magatartása megváltozik, vagy leltárhiánya, pénztárhiánya vétlen vagy vétkes módon kárt okoz? Ebben az esetben hogyan kérhető vissza tőle ez az összeg? – tette fel a kérdést a főtitkár. „Sajnos életszerűbbnek tartom azt, hogy a magasabb beosztású munkavállalók, vezetők saját javukra döntenek így a kérdésben, vagy a vezetőséggel döntettetik el, hogy a cég kifizesse nekik a támogatást” – vetette fel Dávid Ferenc.

A rögzített árfolyamon történő végtörlesztést viszont tegnap is többen bírálták. Békesi László volt pénzügyminiszter egy konferencián azt mondta: a végtörlesztés rontja a bankrendszer tőkepozícióit, csökkenti a hitelezési forrásokat, és a bizalmatlanság terjedése révén akadályozza a piacbővülést, így rövid távon akár a magyar gazdaság finanszírozását is lehetetlenné teheti. Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója pedig a magántulajdonba való beavatkozásnak nevezte a vonatkozó magyar törvényt.

Stepic reagált a szerdán hét bank ellen kartellgyanú miatt indított GVH-vizsgálatra is. Közölte: nem állapodott meg egy piaci szereplővel sem a magyarországi jelzáloghitelek kamatairól a Raiffeisen Bank. Hozzátette: a rendes piaci feltételeket vették számításba, gond nélkül állnak a vizsgálat elé. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdán jelentette be, hogy vizsgálatot indított hét magyarországi pénzintézetnél a lakossági jelzáloghitelek kamatának egy időben végrehajtott, jelentős mértékű emelése miatt. „A GVH a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem ismerteti, hogy milyen információkat szereztek az egyes bankoknál tartott előzetes értesítés nélküli helyszíni szemléken” – tájékoztatta lapunkat a hivatal sajtóosztálya. Hozzátették: az elvégzett vizsgálati cselekmények értékelését követően dől el, hogy más hitelintézeteknél folytatnak-e vizsgálatokat.

Nem megy a magyar leánynak

Az elemzői várakozásokat felülmúló, 130 millió eurós harmadik negyedéves eredményről adott számot tegnap a Raiffeisen Bank International. Magyarországon viszont 286 millió euró adózás utáni veszteséget könyvelt el a bank az első kilenc hónapban. Az RBI tájékoztatása szerint folyamatban van a magyarországi leány átstrukturálása: ez magában foglalja többek között a portfólió szelektív csökkentését és további tíz kirendeltség bezárását.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.