BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre kevesebben törlesztik pontosan a hitelüket

A háztartások kevesebb mint kétharmada fizeti késedelem nélkül a kölcsöneit. A deviza lakás- és szabad felhasználású hiteleknél drámai mértékben megnőtt a 90 napon túl hátralékos állomány az első negyedévben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az első negyedé végén a háztartások bruttó hitelállománya 6892,2 milliárd forint volt, nettó értelemben véve pedig 6139 milliárd forinttal tartoztak a bankoknak. Az év első három hónapjában a teljes bruttó hitelállomány ugyan nőtt a bankoknál, amiben szerepet játszhatott a forint gyengülése is, a késedelem nélkül törlesztett kölcsönök volumene viszont csökkent. Március végén már a bruttó hitelállomány mindössze 64,2 százalékát fizették határidőre a háztartások, ami negatív rekord.

A deviza jelzáloghiteleknél az árfolyamgát és más programok ellenére a romlás szembetűnő. A lakáscélú hiteleknél is alig haladta meg az első negyedévben a 64 százalékot a pontosan fizető adósok aránya, a szabad felhasználású deviza jelzáloghiteleket pedig már az adósok kevesebb mint fele törlesztette csak határidőre. A nem teljesítő, vagyis 90 napon túl késedelmes kölcsönök volumene eközben megugrott. Az összes hitelt figyelembe véve 18 százalék volt az ilyen kölcsönök aránya. A deviza lakáshiteleknél 15,88, a szabad felhasználású deviza jelzáloghiteleknél több mint 25 százalékos volt ez a mutató.

A jegybank adatai szerint egyre többen vannak olyan reménytelen helyzetben, hogy már több mint egy éve képtelenek törleszteni. Minden tizedik deviza lakáshitelnél és minden hatodik szabad felhasználású jelzáloghitelnél ez a helyzet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.