A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) nincsenek arra vonatkozó statisztikái, hogy a lakossági hitelezésen belül pontosan mennyi a hitelkiváltás, vagy az adósságrendező hitel, de a hitelek egyik bankból a másikba hordozása már a válság előtt is népszerű volt. Szinte minden lakáshitelest felkeresett legalább egy-két hitelügynök csak azért, hogy rábeszélje: váltsa ki meglévő lakáskölcsönét egy kedvezőbb törlesztőrészletű konstrukcióra, például cserélje le a támogatott forinthitelt svájci frankosra, japán jenesre, vagy vigye át frankhitelét egyik bankból a másikba.
Miután az új hitelek iránti érdeklődés egyre limitáltabbá vált, és a jó adósok is fogyatkozni kezdtek 2007-2008 környékén, megszaporodtak az olyan hitelezők, amelyek megpróbálták a konkurencia jó adósait elhappolni akciós ajánlataikkal. 2008 nyarára a Világgazdaságnak nyilatkozó K&H Bank szerint az újrakötések aránya már elérte a nyugat-európai szintet, vagyis a portfóliók több mint 20 százalékát érintette. Akkoriban nagyjából 3300 milliárd forintnyi lakáshitel volt a háztartásoknál, ennek több mint a fele devizaalapú volt. Hasonló nagyságrendű volt már a deviza alapú szabad felhasználású jelzáloghitelek volumene is ekkoriban. A hitelcsere annyira népszerűvé vált, hogy 2008 tavaszán a Bankszövetség ajánlást adott ki a tagjai számára, hogyan könnyítsék meg az ügyfelek számára az ilyen tranzakciókat.
A hitelkiváltási piacot a válság előtt az akciós ajánlatok fűtötték, számos bank ajánlott akciós kamatot, kedvezményes törlesztőrészletet a futamidő első fél-egy évében, látszólag pedig költsége sem volt a tranzakciónak, hiszen a legtöbb banknál az induló díjak alól mentesültek az ügyfelek. Később, 2009-ben a hitelkiváltás motorja már nem ez, hanem a bizonyos pénzügyi szolgáltatóknál elérhető alacsonyabb kamatszint volt. A befagyott bankközi piacon nagybankok közül többen is kamatot emeltek, néhány kisebb pénzügyi szolgáltató tőlük tudott így ügyfelek szerezni. Azok az adósok, akik az alacsonyabb részlet reményében a válság elején váltottak, most viszont pórul járhatnak.
Azoknak, akik egyszer vagy többször is kiváltották a devizahitelüket, minden egyes alkalommal szembe kellett nézniük minden azzal, hogy a hitelező alkalmazta velük szemben az árfolyamrést. A folyósítás devizavételi árfolyamon történt, a kiváltáskori végtörlesztés pedig devizaeladásin. Pusztán ennek köszönhetően is minden egyes hitelkiváltásnál 4-5 százalékkal nőhetett az átvitt hitelállomány összege. Aki viszont a régebbi hitelét még 2009 július vége előtt lezárta, az árfolyam-különbözetet a régi hitelezőtől már nem követelheti vissza, csak az újtól.
Aki azért váltott bankot 2009 első felében, mert a régi bankja a válság miatt megemelte a kamatokat, szintén rosszul járhat. Amellett, hogy ő is hiába fizette meg kétszer vagy többször az árfolyam-különbözetet, az csak egyszer jár neki vissza, az MNB statisztikái szerint a kamatok emelése miatt sem számíthat komolyabb visszatérítésre. A svájci frank alapú hitelek kamatai ugyanis nagyjából 2009 közepéig emelkedtek csak gyors ütemben, azóta nagyjából szinten maradtak.
Az akciók miatt a hitelkiváltás mellett döntők is csalódhatnak. Az elszámoltatási törvénytervezet szerint a nekik visszajáró pénzből levonhatják ugyanis a bankok a kezdetben elengedett költségeket, amelyek értéke százezres nagyságrendű lehetett, miután számos hitelintézet átvállalta az értékbecslés, a közjegyző, a földhivatali lekérdezés díját, és a folyósítás költségeit is az indulásnál. Emellett ahol akciós kamattal indult a kölcsön, az első kamatperiódust követő kamatemelés nem számít feltétlenül egyoldalú szerződésmódosításnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.