BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erodál a profit

Huszonötmilliárd dollárral csökkent az első háromnegyed évben a S&P 500-as indexet alkotó vállalatok összesített profitja, a helyzet legfeljebb jövőre javulhat.

A Standard & Poor’s 500-as indexét alkotó vállalatok 96 százaléka már közzétette harmadik negyedéves számait, de az átlagbefektetőknek ezzel túl sok örömet nem okoztak. A vállalatok az első három negyedévben összesítve 804 milliárd dollár adózott nyereséget mutattak fel folytatólagos működésük során, szemben a tavalyi hasonló időszak 829 milliárdos termésével.

A 2,9 százalékos különbség önmagában még nem tűnik tragikusnak, de az már kissé aggasztó lehet, hogy immár ötödik negyedéve folyamatosan gyengülő profitadatokat produkálnak az index illusztris vállalatai. Részvénysúlyozásos alapon 3,3 százalékos volt csupán a nyereség évesített bővülése a júliustól szeptemberig tartó időszakban. Ilyen gyenge adatot 2009-ben produkált a S&P 500-as index vállalati köre. Az okok között az első helyen az energiaárak összeroppanása szerepel.

A szektor cégeinél a harmadik negyedév átlagosan 57 százalékos nyereségzuhanást hozott éves összevetésben. A másik tényező a megerősödött dollár volt, amely mind a profitot, mind a bevételeket apasztotta egy sor vállalatnál. Különösen a forgalmuk nagy részét külföldön lebonyolító vállalatoknál okozott ez kisebb-nagyobb problémákat. A Société Générale elemzői szerint az az igazi kérdés, hogy az amerikai profitrecessziós folyamat meddig tarthat, és milyen visszahúzó hatást tud kifejteni a világ vezető gazdasági hatalmának növekedésére.

Mert a profit további morzsolódása felől senkinek sincs különösebb kétsége, a negyedik negyedévben már 5 százalékos zsugorodást várnak a szakértők az S&P 500-asnál, így az egész évre 3 százalék körüli átlagos mínusz adódhat. Paul Choi, a Citi részvénypiaci stratégája szerint figyelni kell ugyan, de a vészharang kongatása nem időszerű. Ő úgy látja, hogy jövőre az energiaárak már nem esnek tovább, és nem rontják tovább az energiacégek profittermelő képességét.

Az energiaszektor lesz 2015 legnagyobb vesztese a FactSet elemzői szerint is, ők a teljes évre már 58,5 százalékos profit- és 34,4 százalékos bevételcsökkenést jeleznek előre náluk. Az energiaszektor enervált eredményeinek kiszűrésével mindjárt szebb lenne a kép: az S&P 500-as vállalatok 2015-ben összesítve 6,9 százalékos profit- és 1,9 százalékos bevételnövekedést tudnának felmutatni. Vele együtt viszont a Bloomberg szerint marad a 3, illetve a 3,4 százalék – mínuszban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.