BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ketten is rángatják a kötvénypiacot

Miközben az amerikai körvényhozamok emelkednek, Európában egyre több országban esnek negatív tartományba.

Még sosem volt példa arra, hogy a világ két legjelentősebb jegybankjának politikája annyira különböző irányba haladjon, mint most, hiszen az Európai Központi Bank (EKB) alig kezdte el az eszközvásárlást, miközben Amerikában egyre erősebbek a kamatemelésről szóló várakozások. Ez a folyamat pedig decemberben csak erősödhet, ami az utóbbi hetekben a dollár mellett az európai kötvénypiacokon is jelentős mozgásokat okozott.

A múlt héten minden korábbinál több európai ország esetében estek a kétéves kötvényhozamok a negatív tartományba, miközben az amerikai hozamok fokozatosan emelkednek. Az elmúlt két hónapban például a tengerentúli kétéves hozam 0,69 százalékról 0,83 százalékra emelkedett, miközben például a hasonló futamidejű német papírok jegyzése már mínusz 0,3 százalékon jár a szeptember eleji mínusz 0,2 százalék után. Hasonló szintre estek az osztrák, holland és belga kétéves hozamok is, de még az eurózóna perifériáján, Olaszországban és Spanyolországban is 0,1 százalék alatt van a hozam. A fentihez hasonló tapasztalható a hosszabb, tízéves futamidő esetében: az amerikai hozam már 2,24 százaléknál jár, miközben a németek csak 0,61 százalékot fizetnek hasonló futamidőre. Érdemes összehasonlítani az amerikai és a spanyol tízéves hozamot, ezek szeptember elején még szinte ugyanott álltak. Mostanra a spanyol referenciaérték 1,8 százalékra esett, vagyis több mint 40 bázisponttal alacsonyabb az amerikainál.

A következő hetekben akár még az az érdekes helyzet is előállhat, hogy a két nagy jegybank majdnem egyszerre lép az ellentétes irányba. Az EKB kormányzótanácsa ugyanis december 3-án tartja következő ülését, míg a Fed nyíltpiaci bizottsága december 15–16-án dönt a kamatról. A várakozások szerint Draghiék tovább vághatják a betéti kamatot mínusz 0,3 százalékra, illetve 15 milliárd euróval 75 milliárdra emelhetik az eszközvásárlás havi keretösszegét. A Fed kapcsán a piac most nagyjából ötven százalék esélyt ad a decemberi kamatemelésnek. A Morgan Stanley elemzői szerint a széttartó monetáris politika miatt 2016 elejére a dollár 1,03-ig erősödhet az euróval szemben, a Citibank szakemberei pedig arra számítanak, hogy a német tízéves hozam 0,1 százalékig esik majd.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.