BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyezség a kormánnyal

Az év végére elsimultak a konfliktusok a kormány és a bankok között, a fontosabb törvényekről sikerült megegyezni, a vállalati hitelezést viszont nem könnyű fokozni.

Az év elején sok mindenben nem értettek egyet a bankok a kormánnyal, az év végére viszont kisimultak a dolgok – mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke évértékelő sajtótájékoztatóján. A konfliktusos ügyek közül a Quaestor-törvény első változatát emelte ki Patai, azóta azonban ebben is megegyeztek a bankok a kormánnyal. Több más fontos kérdésben is sikerült konszenzust kialakítani, ezek között volt például a Nemzeti Eszközkezelő programjának a kibővítése, a magáncsőd bevezetése és a bankadó. A pénzügyi intézményeket terhelő különadóról a bankok megállapodtak a kormánnyal és a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), jelenleg Brüsszelnél pattog a labda, az Euró­pai Unió ugyanis még nem fogadta el a közös javaslatot.

A szektor az idén története legnagyobb logisztikai és adminisztrációs feladatát végezte el az adósokkal történő elszámolás és a devizahitelek forintosítása során. Az akció, amelynek az oroszlánrészén már túlvannak, sikeres volt Patai szerint. A lakossági devizahitel-állomány eltűnése jelentős kockázatot vezetett ki a rendszerből. A jövedelemarányos törlesztőrészletek előírása és a fair bankolásról szóló törvény új pályára állította a bankrendszert, amely – miközben mindezekkel a kihívásokkal birkózott – hatalmas beruházásokat is végzett a digitális bankolás fejlesztéséért. A több éve zsugorodó vállalati hitelezés is folyamatosan téma a bankokkal kapcsolatban.

A kormány és az MNB – Patai szerint nagyon helyesen – igyekszik megfordítani a negatív folyamatot. A bankok is belátják, hogy hitelezés nélkül nincs növekedés, most viszont olyan helyzetben van a gazdaság, amikor nem könnyű az állományt növelni. „Európa körülbelül két tucat országában ugyanez a helyzet, hogy a GDP nő, de a hitelezés nem” – mondta a bankszövetség elnöke. Ciklusváltás van a gazdaságban, a válság előtt felépült nagy projektekhez, mint például a Westend és a Mammut, hasonló új plázák már nem kellenek, új autókra, új lakásokra is kevesebb az igény, ezen nem tudnak a bankok változtatni. A GDP-t most húzó ágazatok pedig, mint a gépipar, kevésbé hiteligényesek.

Az sem kedvez a hazai hitelezésnek, hogy a vállalatok egyre nagyobb arányban fordulnak a külföld felé, ha finanszírozást keresnek. Néhány éve a vállalati hitelállomány 47 százalékát a hazai bankok helyezték ki, mára csupán a források 40 százaléka származik hazai hitelintézeti forrásból, a többi külföldről jön, a negyedét külföldi bankok, 35 százalékát anyacégek adják. „Türelmesnek kell lenni, hogy megtaláljuk, hogyan lehet fellendíteni a vállalati hitelezést” – hangsúlyozta Patai. A lakossági hiteleknél jövőre már elindulhat a növekedés, a vállalati hitelek viszont jó, ha szinten maradnak, drasztikus fordulatra nem lehet számítani. A bankszektor viszont jövőre már nyereséges lehet az elmúlt évek hatalmas veszteségei után.

Beérhet a magáncsőd is

A lakossági hitelezéssel kapcsolatban elhangzott, hogy a Nemzeti Eszközkezelő is lassan indult be, de már 20 ezer fölött jár a programban részt vevők száma. A családi csődvédelem 170 főnél tart, de kezdetnek ez jó, hároméves időtávon elérhető a 25 ezer résztvevő, amire korábban számítottak. Mivel Magyarországon a hiteleknél a visszafizetési morál sokkal rosszabb, mint

a környező országokban, ezért a bankok szeretnék, ha visszaállna a fizetési fegyelem, ehhez a jelzálogjog érvényesítésének lehetőségét vissza kell állítani.

a környező országokban, ezért a bankok szeretnék, ha visszaállna a fizetési fegyelem, ehhez a jelzálogjog érvényesítésének lehetőségét vissza kell állítani. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.