BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Vera Bradley

A nap nyertese: Több mint 20 százalékkal ugrott meg a szerdai kereskedésben a Vera Bradley árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves számait. A női táskákat és kiegészítőket gyártó amerikai cég az elemzői várakozásoknál sokkal jobb eredményeket közölt. Bevétele csak kismértékben emelkedett az október végén zárult negyedévben: 126,7 millió dollárra rúgott, de így is 5 millió dollárral haladta meg az elemzői várakozásokat. Egy részvényre jutó eredménye pedig az egy évvel ezelőtti 17 centről 27 centre nőtt, miközben a konszenzus alapján a piacok 20 centre számítottak. A folyó negyedévre is optimista várakozásokat fogalmazott meg a menedzsment: 151 és 155 millió dollár közötti bevételre számít, szemben a 149 millió dolláros elemzői prognózissal. Részvényenként 40 és 43 cent között lehet a profit, miközben az elemzői becslés 39 cent.


A nap vesztese: Bayer

Erős eladói nyomás alá került a szerdai kereskedésben a német gyógyszeripari vállalat, a Bayer árfolyama, a kereskedésben 4 százalék feletti mínuszban is járt. A meredek esést az váltotta ki, hogy a legfrissebb hírek szerint az amerikai és az európai gyógyszerhatóságok vizsgálják a társaság egyik készítményénél végzett vizsgálatok eredményeinek megbízhatóságát. A gyanú szerint egy készülék a vizsgálat során nem megfelelően működhetett, így kérdés, hogy ennek bármiféle hatása van-e a vizsgálat végeredményére. A teszteken a Bayer Xarelto nevű készítményének hatásosságát vizsgálták egy régebbi gyógyszerhez, a warfarinhoz képest szívinfarktusok és érrendszeri elzáródások megelőzésénél. A Bayernek 2014-ben 1,68 milliárd euró forgalma volt a Xarelto eladásából, idén az év első kilenc hónapjában pedig 1,6 milliárd euró bevételt hozott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.