BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: SAS

Újra nyereséges lett a Scandinavian Airlines, a hírre a légitársaság részvényei több mint 5 százalékkal értékelődtek fel. A menedzsment szerint annak köszönhető a jó teljesítmény, hogy nagyobb hangsúlyt fektettek a törzsutasprogramra, csökkentek a reorganizációs költségek, valamint a kerozin árának esése is kedvezett. A légitársaság bevétele minimálisan csökkent az augusztus–októberi időszakban az előző év azonos negyedévéhez képest, ám miközben egy évvel ezelőtt még 250 millió svéd koronás vesztesége volt, most 1,28 milliárdos működési nyereséggel zárta a negyedévet. Az igazgatóság csak az elsőbbségi részvényeseknek javasol osztalékfizetést a 2015-ös év után. A 2016-os pénzügyi évben az egyszeri tételek hatásait kiszűrve ismét nyereséget termelhet a cég az adózás előtti eredmény szintjén.


A nap vesztese: Prada

Jelentős eladói nyomás alá került az olasz divatház, a Prada részvényeinek árfolyama szerdán a hongkongi kereskedésben, a papírok 10 százalék feletti mínuszban is jártak, végül 7 százalékos eséssel zártak. A zuhanás mögött az állt, hogy a társaság kiábrándító negyedéves eredményekről számolt be. A Prada augusztus–szeptember közti időszakban elért profitja 46,5 millió euró volt, 38 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A bevételek 6 százalékkal, 748 millió euróra csökkentek. A romló teljesítményt elsősorban a kínai visszaesés magyarázta, az ottani vásárlói keresletet az általánosan romló gazdasági folyamatok mellett a jüan leértékelődése is visszafogta. A jövedelmezőség védelmének érdekében a Prada vezetősége jelezte, a következő évben egyes boltokat bezár majd.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.