BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási marzsok Ferihegyen

Nincs előírás, mekkora lehet a pénzváltók valutavételi és eladási árfolyamai közötti marzs, és ezt a Ferihegyen monopolhelyzetben lévő Interchange ki is használja.

Még a világszerte drága repülőtéri szolgáltatásokhoz szokottaknak is szembetűnő, milyen szélesek a valuták vételi és eladási árfolyamai közötti marzsok Ferihegyen. Míg például egy euróért mindössze 245 forintot ad az Inter­change nevű pénzváltó, addig 342 forintot kér el az uniós pénz egységéért, de a marzs a dollárnál és a svájci franknál is közel 100 forintos, azaz 30 százalékos.

A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) 2013 júliusában érkezett egy panasz, miszerint az Interchange, erőfölényével visszaélve, jóval alacsonyabban határozza meg a pénzváltási árfolyamot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mint a Budapest központjában elérhető váltók. A GVH azonban jogsértés hiányában nem indított versenyfelügyeleti eljárást – tájékoztatta a Világgazdaságot Basa Andrea szóvivő.

A pénzváltók által alkalmazott árfolyam meghatározására nincs jogszabályi előírás – magyarázta lapunknak a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelynek engedélye alapján foglalkozhatnak a hitelintézetek vagy a velük megbízási szerződést kötő függő közvetítők pénzváltással. Létezik ugyan egy kormányrendelet, az azonban csak azt írja elő, hogy az árfolyam-meghatározás módját a pénzváltónak belső utasításban kell szabályoznia. Vagyis nincs olyan szabály, mint például a hitelek költségeit jelző teljeshiteldíj-mutatóra érvényes plafon.

Azt, hogy mennyire drágán ad el, illetve olcsón vált pénzt az erre jogosult cég, a piaci verseny alakítja – hívta fel a figyelmet az MNB. Márpedig az Interchange monopolhelyzetben van Ferihegyen. Bár a Budapest Airporttal (BA) 2017 decemberéig élő bérleti szerződése nem ad kizárólagos jogot az Interchange néven szolgáltató Magyar Pénzváltó Kft.-nek, nincs másik pénzváltó a repülőtéren – közölte Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója, hozzátéve: a repülőtereken általános gyakorlat, hogy ennyire szűk fizikai helyen nincs másik pénzváltó. Hardy szerint ugyanakkor a BA az utasoknak megfelelő választási lehetőséget kínál azzal, hogy kilenc – az Euronet és az OTP Bank által üzemeltetett – bankautomata található Ferihegyen. Mivel pedig az utasoknak ingyenes wifi is a rendelkezésükre áll, pontosan összevethetik a piaci árfolyamokat az Interchange-éivel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.