BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tíz részvény, amely jó befektetés lehet

A Delta Air Lines, a General Motors és az Apple is felkerült a Barron’s azon tízes listájára, amelynél növekedést vár jövőre a pénzügyi magazin.

Az idei év nem sikerült túl fényesen eddig az amerikai részvénypiacoknak, az S&P 500 index az év eleje óta nem tudott érdemben felfelé kapaszkodni, megrekedni látszik az utóbbi napokban a 2100-as szint alatt. Az utóbbi fél évben csökkent az amerikai vállalatok összesített profitja, elsősorban az olajár lejtmenete miatt. Ha az energiaszektor számaitól megtisztított eredményeket nézzük, akkor 5 százalékkal emelkedett volna a nyereség. A jövő év viszont jobb lehet. A Barron’s pénzügyi magazin szintén 5 százalék körüli profitbővülést vár 2016-ra, és ezzel együtt az indexek is emelkedhetnek. Most kiválogattak tíz részvényt, amelyek érdekesek lehetnek jövőre.

Az egyik kedvenc az AMC Networks kábeltársaság, amely a népszerű sorozat, a The Walking Dead világsikeréből profitál. A várakozások szerint idén 40 százalékos profitnövekedést könyvelhet el a cég.
Az Apple elsősorban a részvények árazása miatt vonzó most, jóval alacsonyabb árazási szinten forognak a papírok, mint a technológia szektor többi sztárpapírja.

A Celgene sorsa nagyban függ egyetlen gyógyszerétől, de miután a szabályozó hatóságok jóváhagyták a készítményt, nagy növekedési potenciál van a termékben, különösen a külföldi értékesítések miatt.
A CVS Health már egy évtizede folyamatosan két számjegyű profitnövekedés tud felmutatni, és jövőre is 10–14 százalék közötti dinamikát várnak az elemzők az egy részvényre jutó eredmény szintjén.
A légitársaságok közül a Delta Air Lines került be a Barron’s kedvenc részvényei közé, mivel a cég folyamatosan tudja növelni piaci részesedését. A pontosság és a megbízható járatindítás tekintetében kiemelkedő az amerikai légitársaságok között, ezzel tudja magához csalogatni a repülőközönséget.

A Discover Financial Services nagyot esett a közelmúltban, mivel a szabályozás változásai miatt egyszeri költségekkel néz szembe, de ez csak rövid távú hatás lehet elemzők szerint. A cégnek egyébként versenyelőnye van a kártyatársaságokkal szemben.

A számítógépes játékokat fejlesztő Electronic Arts részvénye az elemzői várakozások javulása miatt vonzó most, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a listán szereplő tíz részvény közül a legmagasabb árazású papír.
A Foot Locker cipőgyártó esetében a fő befektetési szempont az lehet, ha az európai gazdaság újra lendületbe jön, miután az elmúlt években számos beruházást vitt véghez Európában.

Az autógyártók közül a General Motors a kedvenc, miután a társaság 50 százalékos profitnövekedést könyvelhet el idén.
A csempéket és szőnyegeket forgalmazó Mohawk Industries a nyersanyagárak csökkenéséből profitálhat, továbbá az akvizíciók és a piaci részesedés növekedése segítheti a profitbővülést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.