BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Délben fordult a forintpiac

A hétfői pánikot követően kedden a kínai jegybank likviditásfokozó lépéssel igyekezett csillapítani a kedélyeket a tőzsdén, ennek köszönhetően a vezető nyugat-európai részvényindexek a kereskedést mintegy 1 százalékos erősödéssel indították. A lendület azonban nem tartott sokáig, a mutatók a nap jelentős részében a hétfői zárószintek körül oldalaztak. A magyar tőzsdezárás idején minimális pluszt mutatott az indexek többsége.

A hazai tőzsdén összességében jó volt a hangulat, a BUX végül 1 százalékkal került feljebb az átlagostól elmaradó, 6,1 milliárd forintos forgalom mellett. Itthon a nagypapírok kivétel nélkül jó napot zártak, a Richter részvényárfolyama 1,7 százalékot emelkedett, az OTP 0,8, a Mol 0,7 százalékkal erősödött, a Magyar Telekom pedig 0,3 százalékkal került feljebb.

Kedd délelőtt gyengült a forint az euróval szemben, majd a déli órákban fordult a kocka, és erősödni kezdett a hazai deviza, melyben szerepet játszhatott akár az is, hogy a jelek szerint biztosra vehető, hogy a 2015-ös költségvetés sokkal jobb egyenleggel zár. Délután 5 óra körül 314 alatt mozogtak a jegyzések. A dollár-forint kereszt ugyanakkor tegnap is emelkedett, 293 közelében járt a kurzus délután.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.