BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megabírságot kapott a Goldman Sachs

Még mindig bűnhődik a gazdasági-pénzügyi válság kirobbanása előtt elkövetett vétkeiért a Goldman Sachs. Az amerikai befektetési bank 5,1 milliárd dollár értékű megállapodásra jutott a kormánnyal. A pénzből 2,4 milliárd dollárt adnak vissza azoknak az ügyfeleknek, akik jóhiszeműen bevásároltak a bank által forgalmazott, mérgező jelzálogpapírokat tartalmazó eszközökből. A kompenzáció hiteltartozások és más követelések leírása mellett különféle támogatásokat is tartalmaz. A Goldmannél tudtak arról, hogy ezek az átcsomagolt eszközök elértéktelenednek, gyakorlatilag döglött befektetésnek tekinthetők, ezért 2,4 milliárdos bírságot kell fizetniük az igazságügyi minisztériumnak és 875 milliót az ügyében eljáró szakhatóságoknak – jelentette a CNN. Nyolcéves tortúra végére került pont a csütörtökön hivatalossá vált megállapodással, amely a Wall Street-i bank negyedik negyedéves profitján becslések szerint 1,5 milliárd dolláros foltot ejt, vagyis az elemzők által várt 1,9 milliárdból nem sok marad. A részvényárfolyamot nem tépázta meg a bejelentés, csupán 0,4 százalékot gyengült, mivel jó ideje tudható volt, hogy a bank készül a megegyezésre. Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezére elégedetten szólt arról, hogy a múlt terhes örökségét végre maguk mögött tudhatják, és a jövőre fókuszálhatnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.