BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem szabad leírni Ázsiát

A magyar kisbefektetőknek is fájhat a kínai részvények esése, az új év első két kereskedési napjának több mint 7,1 százalékos mínusza főleg a biztosítók ügyfeleit érintheti érzékenyen. A befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosításokon belül ugyanis még mindig népszerű befektetésnek számítanak a távol-keleti, azon belül a kínai eszközalapok.

A lapunknak nyilatkozó biztosítók közül az Uniqánál kínai alapokban 7,2 milliárd forint értékű ügyfélbefektetés van, az egyéb, részben kínai részvényeket is tartalmazó Távol-Kelethez kapcsolható részvény eszközalapokban lévők értéke pedig megközelíti a 9,4 milliárd forintot. A Generalinál 6,3 milliárd forintot, a CIG Pannóniánál 4 milliárd forint körüli állományt kezelnek ilyen konstrukciókban, a Vienna Life 4,6 milliárd forintot kezel két ázsiai eszközalapban, a Groupamánál csupán 870 millió forintos az ilyen állomány.

Nyáron már túlesett a kínai részvénypiac egy összeomláson, amikor június első felében az alig három hónap alatt felfújódott lufi kipukkadt, és bő két hónap alatt 43 százalékot esett a Shanghai Composite index, ennek hatására a magyarországi kínai kitettségű eszközalapok között is többnek két számjegyű mértékben esett az árfolyama. A befektetők egy része lépett is. A CIG Pannóniánál például az esések előtt még 7 milliárd forint volt kínai alapokban, utána viszont 4,1 milliárd forintra csökkent az állomány, amiben szerepet játszott az árfolyamfigyelő szolgáltatás is.

A kínai piac elég sokat korrigált az év végéig, de ennek jelentős része január elején elveszett. A biztosítók azonban – okulva a 2008–2009-es krízisből – általában kínálnak valamilyen, akár automatikusan működésbe lépő szolgáltatást az ügyfeleiknek, amely alacsony kockázatú eszközökbe csoportosítja át a befektetéseket, ezzel csillapítja a nagy zuhanásokat. Az Uniqánál olyan alapcsalád is van, amely portfólióátrendezés nélkül is kivédi a nagyobb eséseket.

A szakemberek nem feltétlenül tanácsolják a hosszú távon gondolkozó befektetőknek, hogy szálljanak ki a kínai piacból. A tavalyi hektikus évben is forintban számolva 18 százalékot emelkedett a Shanghai Composite – hívja fel a figyelmet a CIG Pannónia. Mocskonyi Péter, a Groupama főosztályvezetője legalább tízéves távra ajánlja az ázsiai eszközalapot, ezen a távon pedig a napi árfolyam-ingadozásoknak nincs jelentőségük. A Generali Alapkezelő szakértői szerint is kedvező növekedési potenciállal rendelkezik Kína és az ázsiai régió. Egy-egy rossz makrogazdasági adat közzététele viszont elbizonytalaníthatja a befektetőket, rövid, de intenzív eladási hullámok törhetnek ki, emiatt érdemes lehet csökkenteni a kínai kitettséget a portfóliókban, és több részvénypiaci régió között megosztani a befektetést – ajánlja Kádas Tamás, az Uniqa vagyonkezelője. A Vienna Life szintén a kínai érintettség csökkentését javasolja rövid távon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.