BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Brenntag

Az elmúlt öt év legjobb napját tudhatják maguk mögött a Brenntag részvényei, a német vegyipari cég papírjai több mint 7 százalékkal drágultak a szerdai kereskedésben. Ezzel az átfogó európai index, a Stoxx 600 egyik legjobb teljesítményt mutató papírja is volt a Brenntag. A társaság menedzsmentje közölte, hogy a növekedés idén folytatódhat, bár az észak-amerikai olaj- és gázüzletáguk ronthatja az eredményeket, ezáltal gyengítheti a dinamikát. A 2015-ös évre 3,3 százalékos bevételnövekedésről számolt be a vállalat, forgalma 10,35 milliárd eurót tett ki. Az EBITDA szintjén 807,4 millió eurós profitja volt a társaságnak, ez meghaladta az elemzői várakozásokat. A Brenntag menedzsmentje részvényenként egyeurós osztalékot javasol a 2015-ös év után, ez a jelenlegi árfolyammal számolva 2 százalékos osztalékhozamnak felel meg.


A nap vesztese: Bilfinger

Több mint 10 százalékot esett szerdán a frankfurti tőzsdén a Bilfinger árfolyama, miután a cég bejelentette, hogy felfüggeszti az osztalékfizetést, és már a 2015-ös év után sem fizet a részvényeseknek. Az építőipari vállalat közölte, hogy reorganizációs tervének végrehajtása még kezdeti stádiumban van, s az átalakítási folyamat akár évekig is elhúzódhat. A német cég a 2014-es év eredménye után még részvényenként 2 eurós osztalékot fizetett, az idei évre pedig papíronként féleurós osztalékot vártak az elemzők a Thomson Reuters konszenzusa szerint. A Bilfinger az elmúlt egy évben hat alkalommal tett közzé profitfigyelmeztetést, és júniusban leváltotta a vezérigazgatóját. A folyó negyedévre eredményszinten stagnálást vár a menedzsment, a teljes évben pedig kissé emelkedhet a cég működési eredménye és nettó eredménye is a költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhetően.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.