BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Járműbiztosítás: Gyorsan terjedhet a használatarányos díj

Gyors ütemben növekedhet a következő években a használatarányos járműbiztosítást kínáló biztosítók száma. A konstrukció már megjelent Magyarországon is, igaz, még csak egy biztosító kínálatában.

Felgyorsulhat a következő években a használatalapú járműbiztosítások (UBI – Usage-Based Insurance) piacának növekedése, hiszen a biztosítótársaságok 36 százaléka tervezi, hogy 2020-ig megjelentet a kínálatában ilyen konstrukciót – állapítja meg a Capgemini idei biztosítási trendekről szóló tanulmánya, amelyet a Biztosítási Szemle idézett. A használatarányos konstrukciók lényege, hogy egy speciális távtelemetriát megvalósítani képes eszköz használatával a biztosító részletes adatokat kap a biztosított jármű használatáról, a sofőr vezetési stílusáról, jellemzőiről, majd ezek alapján rugalmas módon állapítja meg az adott ügyfél biztosítási díját, jutalmazva a pozitív fejleményeket, és természetesen büntetve a negatív vezetési trendeket.

A Capgemini tanulmánya szerint három tényező járulhat hozzá leginkább a gyors növekedéshez: egyrészt az okostelefonok penetrációja és technológiája egyre jobban fejlődik, ami lehetőséget ad arra, hogy kiváltsák az autóba egyébként szükségszerűen beépítendő telemetriai eszközöket – például a GPS-t vagy a gyorsulásmérőt. Kedvez a piac fejlődésének az is, hogy az új autók egyre nagyobb hányadába már eleve beépítették a szükséges eszközöket, de ösztönző lehet az is, hogy a telemetriai és biztonsági rendszerek adatai párhuzamosan is felhasználhatók, jelentős többletvédelmet (és -szolgáltatást) biztosítva ezzel az ügyfélnek. Természetesen – állapítja meg a tanulmány – az is a gyors növekedés irányába mutat, hogy már számos működő konstrukció létezik a piacon, tehát a megjelenést fontolgató biztosítóknak nem kell mindent az alapoktól kezdeniük.

A fogyasztói oldalról is egyre nagyobb a kereslet, de az elérhető költségmegtakarítás csak az egyik érvet jelenti a UBI mellett: jelentős súlyt képvisel még például a szerződés következmények nélküli felmondásának a lehetősége, az aktív költségkontroll és a szolgáltatás révén megismerhető adatok nagy mennyisége is. A biztosítók számára pedig az a legnagyobb előny, hogy még hatékonyabban tudják szegmentálni ügyfélkörüket, hiszen a korábbinál is több adat áll rendelkezésükre a szükséges elemzések elvégzéséhez.

A magyar piacon egyelőre az Aegon jelent meg – tavaly nyáron – a smartCASCO nevű termékével, amelynek lényege, hogy az ügyfél – egy mobiltelefonos alkalmazás és az előre feltöltött (pre-paid) egyenlege segítségével – annak alapján fizet a biztosításért, hogy éppen milyen szolgáltatásokat vesz igénybe. Az autóban lévő okostelefon segítségével „Álló autó” vagy „Mozgó autó” üzemmódba kell kapcsolni a biztosítást aszerint, hogy a gépjármű parkol (várakozik), vagy mozgásban van. Ennek megfelelően csak az aktuálisan az autóra leselkedő veszély biztosításáért fizet az ügyfél. Fontos, hogy az Aegon konstrukciójának használatához elég egy okostelefon, nem kell más eszközt a kocsiba telepíteni.

Növekedés a kiberbiztosításoknál is

Ahogy egyre több vállalat szembesül a növekvő kiberbiztonsági kockázatokkal, úgy emelkedik a kereslet az ezeket lefedő biztosítások iránt is. Ugyanakkor a cégek nagyon kis hányada szerződik ilyen konstrukciókra, részben az adatok hiánya, részben a kockázatok miatti aggodalom alacsony szintje, részben pedig jogi akadályok miatt. A piac nagy része az USA-ra koncentrálódik.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.