A devizahitel volt a jobb választás

I mmár több mint két év telt el a devizaalapú lakáshitelek elszámolása és forintra váltása óta, ám időről időre felüti fejét a vita: mégis kik jártak jobban, akik forintban vagy akik devizában adósodtak el?

A tényadatokat vizsgálva az állapítható meg, hogy az elszámolást követően a volt svájci frankos lakáshitelesek több mint kétharmada jobban járt, mint azok, akik forintban adósodtak el. A maradék egyharmad azok közül az adósok közül kerül ki, akik 2008-ban, a pénzügyi válságot megelőző hónapokban vettek fel frankalapú hitelt, s így már csak hónapokig volt módjuk élvezni az alacsony kamat/erős forintárfolyam jótékony hatását. A 2005–2008 között csúcsra járatott rendszerben az összes, 2280 milliárd forintnyi frank-alapú hitelből 774 milliárd forint felvétele erre az időszakra esett. Ekkorra már a banki hitelezési feltételek is lazábbak voltak, így a legnagyobb teher a pénzügyi szempontból kevésbé teherbíró hitelfelvevőket érte. Az ilyen hiteleseknek az adott esetben duplájára ugró törlesztőrészlet jelentett gondot. Kevéssé vigasztalja őket a tény, hogy összességében a hitelük forintosításkori költsége még így is 240 ezer forinttal alulmúlta a piaci alapú forinthitelt felvevők költségét.

Abban, hogy a mérleg nyelve végül mégis a volt devizahitelek felé mozdult, komoly szerepe van az elszámolásnak, amely során egy a példánkban szereplő, induláskor húsz évre felvett, 5 millió forintnak megfelelő svájci frankos hitelből átlagosan 1,2 millió forintot engedtek el. E jóváírás nélkül az elszámolást megelőző, 2014. végi állapot szerint már a 2007-ben svájci frankos hitelt felvevők is rosszabbul járhattak volna, mint a hasonló kondíciók mellett forintban eladósodók.

A húszéves futamidejű, 5 millió forintos hitel példájánál maradva fontos megemlíteni, hogy azoknak a forintadósoknak, akik azonos időben piaci alapú forinthitelt vettek fel és időközben nem éltek a hitelkiváltás lehetőségével, a forintosítás idején a lakáshitelük költsége (az addig megfizetett hiteltörlesztés és a fennálló tőketartozás összege) átlagosan 12,57 millió forintot tett ki. Ezzel szemben a frankhiteleseknek az elszámolást követően 10,22 millió forintra rúg a hitelköltségük. Akik éltek a hitelkiváltás lehetőségével, azoknak átlagosan 11,03 millió forintba került a lakáshitelük, amely összességében 800 ezer forinttal több, mint a devizaalapú hitelben eladósodottak elszámolást követő terhe. (A képhez hozzátartozik, hogy piaci alapú forinthitelt a vizsgált négy évben mindössze 67 millió forint értékben folyósítottak a hitelintézetek.)

A forinthiteleseknél a kamattámogatott lakáshitelek igénylői számottevően jobban jártak, ám még az ő átlagos, 11,33 milliós hitelköltségük is meghaladja azt az összeget, amennyit a devizahitelesek költöttek az 5 milliós hitelre az elszámolás figyelembevételével. Cserébe azzal vigasztalódhatnak a konstrukciót igénybe vevők, hogy – a piaci forinthitelt lecserélők után – ők fordultak 2014 telén a legkisebb tőketartozással a következő évekre. Esetükben az 5 milliós hitelből még 4,1 millió forintnyi tartozás állt fenn, míg a példánkban szereplő volt svájci frankosok csaknem 5 millió forintos tartozással kezdtek bele az új időszakba.

A fenti számításba ugyanakkor nem vettük bele az árfolyamgát hatását az ügyletben. Márpedig a bankokkal együttműködő adósok 186 124 szerződése esetében az összesen 49,756 milliárd forint törlesztését fele-fele részben átvállalta magára az állam és a bankrendszer. Mindez azt jelenti, hogy a fenti példánkban számolt hitelköltség az egy szerződésre jutó átlagosan 267 ezer forintos tehercsökkentéssel 10 millió forint alá mérséklődhetett. (Az árfolyamgát „nyereségéből” ugyanakkor arányaiban jobban részesedtek a későn ébredők, vagyis a 2008-ban hitelt felvevők. Nekik magasabb tőketartozásra, ezáltal havi törlesztésre vonatkozott a kedvezményes árfolyam és a részleges átvállalás.)

A forintosított devizahitelek a versenyelőnyüket – előretekintve – még növelhették is a forintosítás óta, hiszen az MNB szabályozásának köszönhetően az átváltott hitelek kamata a háromhavi Bubor szintjéhez volt kötve, amely a forintosítás 2,1 százalékos szintjéhez képest ma 0,15 százalékon áll. Bár az ÁKK-hozamhoz kötött kamattámogatott konstrukció kamata 8,3 százalékról mára 5,4 százalékra csökkent, arányaiban a forintosított hitelek kamata erodált jobban. (A folyósításkor átlagosan 5,3 százalékon nyújtott kölcsönök kamata ma 3,35 százalék körüli szinten áll.) Természetesen ez az előny elenyészhet, ha a Bubor-szint emelkedni kezd. Következésképp érdemes lehet kihasználni a rekordalacsony kamatokat, és a változó kamatozású forintosított devizahiteleket öt-tíz évig vagy akár a futamidő végéig fix törlesztésű hitelekre cserélni. Az MNB által megalkotott minősített fogyasztóbarát lakáshitel konstrukciója ebben nagy segítség lehet.