BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a fordulat: veszi a hitelt a lakosság

Az első fél év végére növekedésnek indult a háztartási hitelek állománya, és úgy tűnik, már tartós lesz a fordulat a piacon. Június végéig több mint 600 milliárd forintnyi új hitelt vett fel a szektor, bő 40 százalékkal többet, mint 2016 első felében.

A vállalati szektorhoz hasonlóan a háztartásoknál is eljött a hitelezési fordulat 2017 első felében: miközben az új kihelyezések összességében bőven meghaladták az egy évvel korábbi szintet, a nyilvántartott kölcsönök állománya is lassú emelkedésnek indult a második negyedévben.

A látványosabb változások természetesen az új kihelyezéseknél történtek 2017 első hat hónapjában. Ebben az időszakban – a folyószámlahitelek nélkül – bő 604 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek a háztartások, 42,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az egyes, a lakossági ügyfelek által kedvelt hiteltermékek közül egyértelműen a személyi kölcsönök voltak az elmúlt időszak nyertesei: ezekből 141,2 milliárd forint értékben helyeztek ki a pénzügyi szolgáltatók ez év januárja és júniusa között, ez 50,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Fotós: Móricz-Sabján Simon

Hasonlóan jó időszakot él át a lakáshitelek piaca: ezekből több mint 297 milliárd forintnyit vettek fel hat hónap alatt az ügyfelek, ami 36,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A szabad felhasználású jelzáloghiteleknél már jóval visszafogottabb, 7,6 százalékos bővülést regisztrált az MNB, amely 28,8 milliárdos első hathavi kihelyezést jelentett.

Az áruvásárlási kölcsönök új kihelyezéseinél kisebb mértékű csökkenés mutatkozott az első hat hónapban – a legfeljebb 5 éves kamatperiódusú szerződéseknél 14 milliárdos mennyiség állt szemben az egy évvel korábbi 15 milliárddal –, és kevesebbet igényeltek a lakossági és önálló vállalkozói ügyfelek a folyószámlahitelekből is. (Utóbbiaknál elsősorban a hitelkártyák iránti visszafogottabb kereslettel magyarázható a csökkenés.)

A hitelpiaci élénkülés az első fél év végén már látszott az állományi adatokon is: a jegybank statisztikái szerint júniusban 5801,8 milliárd forintot ért el a háztartásoknál lévő hitelek mennyisége. Ez ugyan alig 0,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a jelek szerint azonban tartós növekedési tendencia kezdetét jelzi.

A mélypontot egyébként 2016 novemberében regisztrálta a háztartási hitelek állományában az MNB, akkor mindössze 5688 milliárd forintot ért el a mennyiségük. A piaci szakértők kivétel nélkül a jelenlegi aktív hitelezés folytatódására számítanak a háztartásoknál, amit párhuzamosan több tényező is támogat. Mindezek alapján a lakáshitelek új kihelyezéseinek mennyisége az év végére meghaladhatja a 600 milliárd, a személyi kölcsönöké pedig a 300 milliárd forintot Magyarországon.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.