BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A digitális forradalom a pénzügyek világát is alapjaiban forgatja fel

Ha egy bank versenyképes akar maradni, akkor érdemes együttműködnie a fintech cégekkel – mondta a Világgazdaságnak Anton Tomic, az SAP pénzügyi szolgáltatások divíziójának globális üzletfejlesztési vezetője.

Miként látja a bankszektor helyzetét 2018-ban?

Alapvető változások zajlanak. A hagyományos határvonalak eltűnnek, új piaci szereplők – döntően a fintechre, azaz elsősorban a digitális technológiára építő szolgáltatásokat kínáló cégek – jelennek meg, miközben a mesterséges intelligencia, a blokklánc, a dolgok internete egyre erőteljesebben befolyásolja a változások irányát. A bankok a múltban mindig a technológiai fejlődés élén jártak, az okostelefonok 2008-as megjelenése óta azonban csak követik az ügyfelek elvárásait. Ezt támasztja alá az a nemrég végzett felmérés, amely szerint a millenniumi generáció tagjainak több mint 70 százaléka inkább töltené idejét egy fogorvosnál, mint egy pénzügyi tanácsadónál.

A fiatal ügyfelek radikálisan más élményt követelnek a bankoktól és a többi pénzintézettől, mint a szüleik. Aki ezt nem veszi tudomásul, nagyon sokat kockáztat.

Az ügyfelek elvárásait olyan cégek alakítják – mint az Amazon, az Apple vagy a Facebook –, amelyek már szintén megjelentek a pénzügyi szolgáltatások piacán. Ez a folyamat a hagyományos kereskedelmi bankokat is érzékenyen érinti: az Európai Unióban tavaly 9100 fiókot zártak be és 50 ezer álláshelyet szüntettek meg. A bankszektor foglalkoztatottsági mutatója visszaesett az 1998-as szintre. A szabályozás változásai is a határok elmosódása felé hatnak, ezt mutatja a májusban hatályba lépő uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR is.

Anton Tomic öt javaslatot fogalmazott meg a bankoknak
Forrás: SAP

Gyakori téma, hogy a bankok modern megoldásokkal csökkenthetnék a díjaikat, amelyekkel például az automatákból való készpénzfelvételt vagy a más devizában való átutalást terhelik. Mit gondol erről?

Jó példa erre az egyesült királyságbeli Revolut. A 2015-ben alakult startup százhúsz országba kínál jutalékmentes utalást valós idejű árfolyamon, ami a jelenlegi piaci feltételekhez képest átlagosan nyolcszázalékos megtakarítást jelent. Az ország első digitális bankjának már több mint másfél millió ügyfele van, és napi másfél milliárd dolláros a forgalma. Már nyereséges, miközben az ügyfeleinek 150 millió fontnyi díjat takarított meg. Nyilvánvaló, hogy az ehhez hasonló üzleti modellekről a pénzügyi szektor nagy öregjeinek is el kell gondolkodniuk.

Napjainkban a személyre szabott, rugalmas szolgáltatásokat tekintik az etalonnak. Ezt nyújtják a bankok is?

A pénzintézetek lemaradásban vannak. Felmérésünk szerint lényegében minden megkérdezett tisztában van a digitális kihívással, és próbál megfelelni neki, de a kutatásba bevont bankoknak csupán a fele tett sikerrel kecsegtető lépéseket a legfontosabb tevékenységekben. A probléma döntően az, hogy a bankok azokon a területeken erőltetik a digitalizációt, amelyeken hagyományosan is erősek, és nem ismerik fel, hogy a digitalizáció a dizájnt és az ügyfelekkel való interakciókat is gyökeresen átalakítja.

Bankolásra szükségünk lesz, a bankokra nem feltétlenül – hallottuk ezt már Bill Gatestől is. Miként maradhat egy bank vonzó választás a feltörekvő fintech cégek mellett?

A legfontosabb, hogy együtt kell működniük az idők hangját jobban halló fintech társaságokkal. E partnerségben a hagyományos pénzintézetek mellett szól az ügyfelek száma, a bevétel nagysága és a márka ismertsége. Mindezt kihasználva az új szereplőkkel összefogva is megőrizhetik pozícióikat. A bankok megjelenhetnek zöldmezős digitális szolgáltatásokkal is, akár önállóan vagy a pénzügyi szektorba frissen belépő szereplőkkel együtt. Ilyen új belépő például az ausztrál Quantas légitársaság, amely saját hitelkártyát kibocsátva a biztosítások piacán tette meg az első lépéseket.

Egyre többen használják az érintés nélküli fizetési módozatokat, például mobiltelefonnal vagy okosórával. Valóban erre tart a fintech világ?

Egyértelműen. Például az Ali­baba és az Ant 2015-ben 680 millió dollárt fektetett be az indiai mobilfizetési rendszerbe, és úgy tűnik, nagyon megérte: a Paytm-et ma már 200 millióan használják, amelynek napi 7 millió tranzakciója több, mint a bank- és hitelkártyáké együtt. Az Ant már két és fél milliárd olyan embernek nyújthat mobilfizetési lehetőséget, aki máshogy nem vagy csak nagyon nehezen juthat hagyományos pénzügyi szolgáltatáshoz.

Névjegy

Anton Tomic, az SAP alelnöke, a szoftveróriás pénzügyi szolgáltatások divíziójának globális üzletfejlesztési vezetője. Ő vezeti a többi közt a partnerekkel, ügyfelekkel közös innovációs kezdeményezéseket. Korábban tanácsadó partnerként segítette az üzleti és IT-stratégiák megvalósítását, az integrációs és átszervezési programok sikerét a pénzügyi és más iparágakban.

A teljes interjút a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.