BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól indult a hét az európai piacokon

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn, az olajárak pedig több mint 5 százalékkal nőttek annak nyomán, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi viszály rendezésének érdekében egyfajta tűzszüneti megállapodást kötött Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a hét végén.

A londoni tőzsde fő mutatója,

  • az FTSE-100 index 1,90 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index 2,50 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 pedig 2,16 százalékos nyereségben nyitott.
  • Madridban 1,86 százalékkal, Milánóban pedig 2,32 százalékkal emelkedett az irányadó mutató. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 2,19 százalékkal nőtt.

    Fotó: Voskresenskiy/Sputnik

    Az eurót 1,1370 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel kilenc órakor, napi szinten 0,47 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára meredeken emelkedik. A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,96 százalékos pluszban, 62,41 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 5,26 százalékos nyereségben, 53,61 dolláron forgott.

    Az északi-tengeri Brent árának alakulása az elmúlt hónapban
    Fotó: TradingView

    A befektetők kockázatvállalási kedvét erősen fellendítette, hogy a kínai és az amerikai elnök Buenos Airesben tartott megbeszélésükön abban állapodott meg, hogy január 1-jétől mégsem emelik 10 százalékról 25 százalékra az Egyesült Államokba importált, 200 milliárd dollár értékű kínai termékekre kivetett pótvámot.

    Ez azonban egy átmeneti, 90 napra szóló tűzszünet, amelynek időtartama alatt dűlőre kellene jutni az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok strukturális változtatásairól, különben újabb szintre lép a vámháború.

    Pénteken veszteségben zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 index 0,83 százalékkal, 6980,24 pontra, a frankfurti DAX-index 0,36 százalékkal, 11 257,24 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,05 százalékkal, 5003,92 pontra esett. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,17 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,12 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,03 százalékkal csökkent.

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,29 pontos emelkedéssel, 40 228,66 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,30 százalékkal erősödött. A pozitív nemzetközi hangulat hatására elemzők szerint emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.