BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsra ért Jeff Bezos óriáscége

Az Amazon január elején a világ legértékesebb tőzsdei cégévé vált, megelőzve a Microsoftot. A vállalatnak számos olyan növekedési motorja van, amelyek izgalomban tartják a befektetőket.

A huszonnégy éve alapított Amazon hétfőn átvette a legértékesebb tőzsdei cég címet a Microsofttól. A világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalatának értéke 796,8 milliárd dollárra nőtt a hétfői kereskedési nap végére, míg az Apple-t a trónról egy hónapja letaszító Microsoft 783,4 milliárdos piaci kapitalizációval zárt. Így most az Amazon került a tőzsdei cégek csúcsára.

Az idáig vezető út rázós volt, az Amazon történelmi rekordot elérve egymilliárd dollárt is ért tavaly szeptemberben, a 2018. végi tőzsdei zuhanás azonban a vállalat részvényeit is megtépázta. Az idei évet viszont erős ralival kezdte Jeff Bezos cége, aminek köszönhetően az első számú tőzsdei vállalattá lépett elő 2019 elejére.

Fotó: AFP/Aytac Unal/Anadolu Agency

Több oka is van annak, hogy a befektetők kedvelik az Amazont, de a legtöbbet a vállalat terjeszkedési lehetőségei nyomnak a latban.

A jelenlegi hatalmas mérete ellenére az Amazon lehetőségei továbbra is szinte korlátlanok, főleg a fogyasztói és informatikai részlegeken elért sikereknek köszönhetően

– írta hétfői elemzésében Brian Wieser, a Pivotal Research Group elemzője. A szakember továbbra is vételre ajánlja az óriáscég részvényeit, melyre 1920 dolláros célárat jelölt meg, ami további 18 százalékos emelkedést feltételez.

Az Amazon részvényei hétfőn 3,4 százalékot erősödtek és 1629 dollárt értek, idén pedig már 8,5 százalékot emelkedett az árfolyam.

A vállalatnak a CNBC összeállítása szerint számos olyan növekedési motorja van, amelyek izgalomban tartják a befektetőket.

Felhőszolgáltatások

Bár a Microsoft felhőszolgáltatása már gyorsabb ütemben növekszik, az Amazon Web Services (AWS) az üzletág domináns szereplője mintegy negyven százalékos részesedéssel, amely a vállalatnak éves szinten 23 milliárd dollárt hoz.

Az AWS több mint 140 szolgáltatást kínál a fejlesztőknek, és földrajzilag is folyamatosan terjeszkedik. A cég új egységeket nyit Bahreinben, Hongkongban, Olaszországban és Dél-Afrikában is, eközben az Amazon versenyben van egy 10 milliárd dolláros megbízásra is az amerikai védelmi minisztériumtól.

Fotó: AFP

A vállalat felhőszolgáltatási szolgáltatásait egyre több nagyvállalati ügyfél veszi igénybe, akik hosszú távra köteleződnek el az Amazonnal, ami további hatalmas bevételt jelent a cégnek.

Az első negyedévben még 12,4 milliárd dollárt, a másodikban 16-ot, a harmadik negyedévben pedig már 17,8 milliárd dollárt tett ki a jövőre vonatkozó szolgáltatásnyújtásra megkötött szerződések értéke, ez az összeg csak később fog megjelenni a vállalat bevételei között.

E-kereskedelmi dominancia

Bár a vállalat tevékenysége szerteágazóvá vált az évek során, továbbra is az online kereskedelem áll a középpontban.

Az Amazon az amerikai e-kereskedelmi eladások közel felét bonyolította tavaly, és a cég bevételeinek mintegy 90 százalékát még mindig a kereskedelmi üzletág adja.

A cég elektronikus kereskedelmi szegmensén belül minden eddiginél nagyobb a külső piactér súlya. Az Amazon eladókat és vevőket összekötő online platformja már az Egyesült Államok összes online eladásának közel harmadát tette ki.

Fotó: JAN WOITAS/dpa/AFP

Növekedésre pedig még bőven van tér. Az óriáscég a teljes amerikai kereskedelmi forgalom 5 százalékát adja, eközben folyamatosan fektet be külföldön is, például Indiában, és már a hagyományos kereskedelmi csatornákon is jelen van, miután 2017-ben felvásárolta a Whole Foods boltláncot.

Hirdetések, Hollywood és Alexa

A vállalatnak a kiskereskedelem mellett több figyelemreméltó lehetősége is van bevételeinek további növelésére. Ilyen terület a reklámpiac, amely az Amazon egyéb üzleti szegmensébe tartozik, ami 122 százalékkal, vagyis több mint duplájára nőtt a harmadik negyedévben, átlépve a 2,5 milliárd dollárt. Eközben egyre több hirdető költ pénzt az Amazon felületein.

Egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészségügy is az Amazonnál, miután a cég tavaly mintegy egymilliárd dollárért vette meg a PillPack online gyógyszertárat.

A kereskedelmi óriás Hollywoodból is kihasítana magának egy szeletet.

A vállalat saját film- és sorozatgyártó üzletága, az Amazon Studios 2010-óta a Netflix-szel és a Huluval versenyez az internetes videóstreamelés területén, saját tartalmaikat pedig az Amazon Prime felületén kínálják az előfizetőknek. A stúdió olyan rendezők filmjei mögé állt be, mint Spike Lee Woody Allen, Jim jarmusch, Richard Linklater, Gus Van Sant és Pawel Pawlikowski.

Fotó: Alexander Pohl/NurPhoto/AFP

Pénzt hoz a konyhára a vállalat hangvezérelt virtuális asszisztense, az Alexa is, amely százmillió feletti felhasználótáborával a legnépszerűbb ilyen eszköz a piacon. A médialejátszásra, elektronikus eszközök vezérlésére és információszerzésre is alkalmas készüléken keresztül vásárolhatnak is az emberek az Amazon online piacterén, ami szintén a vállalat bevételeit növeli.

Jól összekovácsolt vezetés

Az egyik meghatározó különbség az Amazon és a többi technológiai óriás között, hogy előbbit egymáshoz közel álló, szoros kapcsolatokat ápoló menedzserek irányítják. Jeff Bezos egy rendkívül lojális vezetői csapatot rakott össze, akik közül többen évtizedek óta az Amazonnál dolgoznak.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója a leggazdagabb ember
Fotó: AFP

Az S-Team-nek is nevezett felsővezetői csapat kevesebb mint 20 főből áll, és leginkább a stabilitásáról ismert, amit maga Jeff Bezos is a vállalati kultúra fontos elemének tekint.

Nagyon boldog vagyok, hogy nincs sok mozgás az S-Team-en belül, és nem is tervezek változtatni ezen. Nagyon bírlak titeket, srácok!

– mondta a CNBC beszámolója szerint egy korábbi vezetői értekezleten az Amazon-főnök.

Kevesebb dráma

Sok más vállalathoz hasonlóan az Amazon is belefutott több vitás ügybe a közelmúltban: a vállalat többször vált céltáblájává Donald Trump támadásainak, a cég is érintetté vált a kínai kémchipbotrányban, de a cég második központjának megtalálása sem ment zökkenőmentesen.

A problémás ügyek közül azonban egyik sem jelent közvetlen kockázatot az Amazonra az elemzők véleménye szerint az Apple kínai fiaskójával, vagy a Facebook adatbiztonsági botrányaival szemben. Az Amazonnak a vetélytársaival ellentétben nincsenek vállalatspecifikus problémái, így a cég részvényeit is kevésbé kockázatosnak tartják a befektetők.

Futószalagon jönnek az újítások

Az Amazon az utóbbi években szembetűnő elkötelezettséget mutat az újítások irányában. A vállalat 2015-ben 53 százalékkal, 2016-ban 46 százalékkal, 2017-ben 15 százalékkal több szabadalmat fogadtatott el, mint az azt megelőző évben, ezzel innováció szempontjából az egyik legdinamikusabban fejlődő cégnek számít.

Fotó: AFP

A többi között az egy kattintásos vásárlást, a fehér hátteres tárgyfotózást, vagy a drónokat kiszolgáló légi raktárakat levédető vállalat a jövőben átveheti a vezető szerepet az innovációk terén.

Már csak azért is mert az Amazon a Bloomberg adatai szerint jelenleg is jóval többet költ kutatás-fejlesztésre, mint bármelyik vetélytársa.

A seattle-i központú cég 2017-ben 22,6 milliárd dollárt fordított K+F-beruházásokra, megelőzve a Google anyacégét (16,6 milliárd dollár), a Samsung pedig 14,9 milliárdot áldozott ugyanerre, a harmadik legtöbbet a cégek közül. Összevetésül a Microsoft 13,9, a Huawei 13,3 , az Apple 12,1, a Facebook pedig 7,8 milliárdot szánt ugyanerre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.