BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nagy papírok erős negyedévet zárhattak, rajtol a hazai jelentési szezon

A magyar gazdaság erősödése a hazai tőzsdei cégek eredményében is megmutatkozhat. Bár szezonálisan fellendült a benzinkereslet, a Mol eredményét az alacsony olajár és a finomítói marzsok csökkenthették.

A héten itthon is megkezdődik a második negyedéves jelentési szezon, szeptember végéig a Budapesti Értéktőzsde mind a húsz Prémium kategóriás cége közzéteszi gyorsjelentését. A sort a Mol nyitja pénteken, de a jövő héten a másik három blue chip is közzéteszi második negyedéves beszámolóját. A Richter augusztus 6-án, a Magyar Telekom egy nappal később jelent, az OTP pedig jövő pénteken számol be legfrissebb eredményéről. Néhány Prémium kategóriás cég (BIF, PannErgy, AutoWallis, Appeninn, Opus) csak féléves jelentést publikál, a Zwack pedig a többi társaságtól eltérő, csúsztatott üzleti éve miatt a 2019/2020-as első negyedév fő számait ismerteti a befektetőkkel. A húsz vállalat többsége még augusztusban letudja a jelentési kötelezettséget, szeptemberben hat cégtől várhatunk beszámolót.

A magyar gazdaság relatíve erős volt az elmúlt időszakban, és a hazai cégeknek sem volt rossz az utóbbi három hónap. Összességében nem számítunk rossz magyar jelentési szezonra, a nagy papírok pedig elég erős időszakot zárhatnak

– mondta a Világgazdaságnak Cinkotai Norbert, KBC Securities vezető elemzője.

Fotó: Vémi Zoltán

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.