BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az IMF 5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának

Az ukrán jegybank előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) az idén mintegy 5 százalékkal csökken.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 5 milliárd dolláros készenlét hitelt hagyott jóvá Ukrajnának 18 hónapra.

Az összegből Kijev 2,1 milliárd dollárt azonnal lehívhat, amit az ukrán kormány a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére fordíthat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte az IMF döntését, és megjegyezte, hogy az első körben átutalható 2,1 milliárd dolláros részlet 200 millió dollárral felülmúlja az ukrán várakozásokat.

Fotó: AFP/Alexandr Demyanchuk/Sputnik

Az IMF a 2,1 milliárd dollár feletti összeget négy részletben tervezi folyósítani, mindegyiket rendre egy felülvizsgálat után, ami inkább arra összpontosít, hogy mennyire sikerül stabilizálni a gazdaságot, semmint a szerkezeti reformokra áll Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatójának közleményében.

Az ukrán jegybank előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) az idén mintegy 5 százalékkal csökken, ezen belül a folyó második negyedévben 12 százalékkal eshet. Az IMF borúlátóbb, az idei évre 8,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Ukrajnában.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.