BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekvő forgalom mellett csökkent a BUX a héten

A tőzsdei mozgásokat a héten a gyorsjelentési hullám mellett főképp a járvány határozta meg.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX növekvő forgalom mellett 43 790,17 ponton zárt pénteken, ami 279,14 ponttal, vagyis 0,63 százalékkal alacsonyabb a múlt heti értéknél.

Az összforgalom 70,045 milliárd forint volt a múlt heti 63,865 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek.

A tőzsdei mozgásokat a héten a gyorsjelentési hullám mellett főképp a járvány határozta meg.

A befektetői hangulat emiatt rossz volt egész Európában, a BÉT-en a harmadik hullámról érkező hírek már a hét elején kedvezőtlenül hatottak a kereskedésre.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában elemezte a nagyobb kibocsátók tőzsdei kilátásait. Mint írták, a Richter a várakozásoknál jobb eredményekről számolt be, de a bruttó profit és az adózott eredmény elmaradt a várakozástól.

Fotó: Kallus György/Világgazdaság

A vártnál jobb eredményt közölt a Magyar Telekom is, de az osztalék csalódást keltett a befektetők körében.

A Mol várhatóan 100 forint körüli osztalék kifizetését tervezi, ám extra osztalék nem valószínű, legfeljebb csak akkor, ha sikerül rendkívüli eredményt elérni. Az OTP árfolyamát emelte a Goldman Sachs céláremelése, amely továbbra is vételi ajánlással párosul – írták.

A héten az egyedüliként erősödő OTP árfolyama 1,64 százalékkal nőtt, 13 650 forinton zárt pénteken, forgalma 41,495 milliárd forint volt.

A legnagyobb mértékben, 3,14 százalékkal a Mol gyengült. Záró árfolyama 2156 forint, heti forgalma 11,185 milliárd forint volt.

A Richter értéke 1,49 százalékkal csökkent, árfolyama 8570 forinton zárt, forgalma 13,964 milliárd forintig jutott.

A Magyar Telekom 1,21 százalékos eséssel 408 forintig gyengült 1,402 milliárd forintos forgalomban.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3744,67 ponton zárt, 0,64 százalékkal alacsonyabban a múlt péntekinél.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.