BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44 069,31 ponton zárt pénteken, 1,57 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.

Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten,

a BUX 44 069,31 ponton zárt pénteken, 679,98 ponttal, 1,57 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac forgalma 63,86 milliárd forint volt az előző heti 46,29 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalójában kiemelte, hogy a hét elején lendületes emelkedést produkált a BUX index, és megközelítette a 45 500 pontos ellenállást, majd a romló nemzetközi befektetői hangulatot követően a hét második felében lefele tendált a hazai részvényindex.

Fotó: Kallus György/Világgazdaság

A Mol gyorsjelentésével elrajtolt a héten a hazai gyorsjelentési szezon. A vezető részvények közül jövő héten a Magyar Telekom indítja a gyorsjelentések sorát csütörtökön, majd pénteken a Richter teszi közzé a tavalyi negyedik negyedéves számait – írja az Equilor.

A Mol – az Equilor összefoglalója szerint – hozta a tőle elvártakat, eltekintve a kutatás-termelés (upstream) technikai korrekciójától. A menedzsment pedig a 2021-es EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) előrejelzést 2,3 milliárd dollárra emelte.

Kedden a Richter-papírok árfolyama 360 forinttal, 4,18 százalékkal 8980 forintra nőtt, ezzel új történelmi csúcsot ért el, a papír korábbi csúcsa a 2021. február 11-én elért 8825 forint volt. A héten a Richter 2,65 százalékkal erősödött, pénteken 8700 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 11,98 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama a héten 1,98 százalékkal nőtt, a papír a hét utolsó kereskedési napján 413 forinton zárt, heti forgalma megközelítette az 1,18 milliárd forintot.

A Mol árfolyama 0,36 százalékkal csökkent a héten, pénteken 2226 forinton zárt a részvény, heti forgalma mintegy 9,6 milliárd forint volt.

Az OTP-részvények ára 2,13 százalékkal erősödött a héten, a papír 13 430 forinton zárt pénteken, forgalma 38,86 milliárd forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3768,62 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 52,45 ponttal, 1,41 százalékkal magasabban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.