BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekvő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe

A részvénypiac forgalma 73,38 milliárd forint volt az előző heti 70,04 milliárd forint után.

Növekvő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 269,00 ponton zárt pénteken, 521,17 ponttal, 1,19 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac forgalma 73,38 milliárd forint volt az előző heti 70,04 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek. Az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte, hogy a romló nemzetközi befektetői hangulat a héten lefelé húzta a hazai tőzsdeindexet. Az elemzés szerint az OTP eredménye a vártnak megfelelő lett.

A pénteken közzétett jelentés szerint 2020 negyedik negyedévében a teljes bevétel és a kamatbevételek is minimálisan bár, de emelkedtek éves alapon, azonban a kockázati költségek jelentős megugrása miatt az adózás utáni eredménytételek már jelentősen csökkentek 2019 negyedik negyedévéhez képest. Ugyanakkor az elemzői várakozásokat sikerült nagyrészt felülmúlnia a banknak azzal a kivétellel, hogy a nettó kamatbevétel minimálisan a prognosztizáltnál alacsonyabb lett, és a kockázati költségek is magasabbak lettek az elemzők által kalkuláltnál.

Fotó: Földi D. Attila / VG

Az Equilor a hét fontos eseményei között említette Végh Richárd, a magyar értéktőzsde vezérigazgatójának nyilatkozatát, amely szerint májusban kerülhet szóba a BÉT igazgatósági ülésén egy potenciális tőzsdére menetel. A BÉT többségi tulajdonosa 2015 óta a Magyar Nemzeti Bank, azonban már 2005-ben is szó volt róla, hogy a magyar tőzsde is belépne a parkettre. A piacra lépéssel a BÉT a profitabilitás növelésére tenné a hangsúlyt, mivel az elmúlt évek fókuszában főleg komolyabb technológiai fejlesztések voltak.

Ezen kívül Végh Richárd hat egyéb cég tőzsdére jövetelét várja az idén, és szeretné elérni, hogy az MSCI-nál Magyarország a fejlődő piaci kategóriából a fejlett piaci osztályba legyen átsorolva, de még évek lehetnek szükségesek, amíg sikerülne elérni a megfelelő kapitalizációs méretet – írta az Equilor.

Az összefoglalóban kiemelték a Richterre érkezett céláremelést, a Jefferies 10 ezer forintról 11 300 forintra emelte a Richterre vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.

Az elemzésben kitértek arra is, hogy jelentős volt a visszaesés a hitelkihelyezésben januárban. Az MNB szerdán közölt statisztikái alapján a lakossági hitelkihelyezés harmadával esett 2021 januárjában 2020 januárjához képest. A lakáshiteleknél 27 százalékos, a személyi kölcsönöknél 47 százalékos, a babaváró hiteleknél pedig 29 százalékos volt a visszaesés. A hitelmoratórium miatt azonban a teljes tartozás mértéke így is 10 százalék felett bővült.

A vállalatoknál sem sokkal jobb a helyzet; bár ott is 10 százalék feletti volt a tartozás bővülése éves alapon, azonban a moratórium nélkül nettó törlesztők lettek volna a cégek – jelezte az Equilor.

  • A héten a Mol 2,50 százalékkal erősödött, pénteken 2210 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 13,8 milliárd forintot.
  • A Richter a héten 3,38 százalékkal gyengült, a papír a hét utolsó kereskedési napján 8280 forinton zárt, heti forgalma 10,34 milliárd forint volt.
  • Az OTP árfolyama 2,12 százalékkal csökkent a héten, pénteken 13 360 forinton zárt a részvény, heti forgalma mintegy 44,57 milliárd forintot ért el.
  • A Magyar Telekom részvényeinek ára 0,49 százalékkal csökkent a héten, a papír 406 forinton zárt pénteken, forgalma 1,17 milliárd forintot tett ki.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3669,15 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 75,52 ponttal, 2,02 százalékkal alacsonyabban.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.