BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkednek a fegyvergyártók részvényei

Bár az amerikai kötvényeket már zsákolják, a menedék devizák csak mérsékelten erősödtek. A részvénypiaci pánik egyelőre regionális.

Kedden is folytatódott az orosz tőzsde zuhanása. A rubelben számolt MOEX index, mely hétfőn 10,5 százalékot zuhant, már kedden délelőtt újabb, több mint 5 százalékot esett, míg a dollárban számított RTS index közel 7 százalékot szánkázott. A leginkább érintett pénzügyi szektor reprezentánsa, a Sberbank bő 6 százalékkal került lejjebb. Míg a Nasdaqon jegyzett Yandex, az orosz technológiai szektor vezető részvénye, mely hétfőn az amerikai kereskedési szünnap miatt nem tudott reagálni, kedden 16 százalékos mínuszban várta a tengerentúli nyitást.

Fotó: MLADEN ANTONOV / AFP

A kedden délelőtt 2,26 százalékot zuhanó BUX alulteljesítő, míg a kiindulópont közelébe visszakapaszkodó lengyel WIG felülteljesítő volt az 1,37 százalékos mínuszba süllyedő német DAX indexhez képest. A pesti tőzsde vezető részvényei közül az OTP közel 3 százalékot, a Mol és a Magyar Telekom, több mint 2 százalékot, a Richter pedig közel másfél százalékot esett. 

A nemzetközi befektetői hangulat romlásával erősödni kezdett a dollár, de egyelőre kis intenzitású a mozgás 

– mondta a VG-nek Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: a japán jen és a svájci frank is mérsékelten erősödött. Egyelőre nem tapasztalható globális tőkemenekítés, inkább regionális részvénypiaci pánik tört ki, mely elsősorban a kelet-európai tőzsdéket érinti. Míg a német piac már a szankciókat árazza. Nem szabad elfeledkezni róla, hogy még a 2014-es krími válság szankcióinak egy része máig is érvényben van. 

Más szóval, amíg egy esetleges háború rövidtávon befolyásolja a piacokat, az Oroszország elleni  gazdasági szankciók hosszú évekre nyomás alá helyezhetnek szektorokat. 

Az amerikai határidős részvényindexek is lejjebb csúsztak. Az S&P 500 a határidős piacon 1 százalékot esett, a Nasdaq határidős terméke pedig 1,7 százalékot. Míg a menedékeszköznek számító 10 éves amerikai állampapír hozama 1,903 százalékra csökkent. A kötvényhozamok ugyanis az árakkal ellentétesen mozognak,  s a befektetők most zsákolják ezt a biztonságos kötvényt.

Nyertesei is vannak az orosz-ukrán konfliktusnak

A világ elsőszámú fegyvergyártója, a Lockheed Martin részvényei az amerikai nyitás előtti kereskedésben közel 2 százalékot emelkedtek.  De a világ fegyvergyártásának élvonalába tartozó Rolls-Royce is majdnem 2 százalékot emelkedett kedden délelőtt Londonban. 

A globális olajpiaci  benchmarknak számító Brent nyersolaj hordónkénti ára közel 4 százalékkal, 99,06 dollárra emelkedett. Utoljára 2014-ben a krími válság idején 100 dollár egy hordó nyersolaj.  Az európai földgázárak pedig 6 százalékkal emelkedtek , mivel a piac orosz szállítások akadozására számít. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.