BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengélkedett a forint, húzta magával a BUX-ot

A nap nyertese az Épduferr építőipari vállalat volt.

A vezető európai tőzsdeindexekhez hasonlóan a BÉT vezető indexe is gyenge napot tudhatott maga mögött szerdán, a BUX a kereskedés végére 1,42 százalékot esett és 41 725,26 ponton zárt. A forgalom 4,3 milliárd forintos volt, a vezető részvények pedig az OTP kivételével mind alulteljesítettek.

OTP, tőzsde, bróker, árfolyam, befektetés
Fotó: Shutterstock

Az esésben a Mol és a Richter papírjai jártak az élen, az olajtársaság részvényei 916,7 milliós forgalomban cseréltek gazdát, az árfolyam 3 százalékot zuhant és 2840 forinton zárta a napot. Zuhanásba kezdtek a gyógyszergyártó részvényei is, az 1,6 százalékos csökkenést követően 8175 forinton hagyta el a parkettet. Forgalma 1,8 milliárd forint volt. Eközben a Magyar Telekom 1,4 százalékos mínuszban zárt, 320 forintot ért a nap végén. Az OTP pedig végül 1,5 milliárd forintos forgalom mellett 0,2 százalékot emelkedve 8158 forinton zárta a napot. A kisebb kapitalizációjú tőzsdei cégek közül az Épduferr építőipari vállalat remekelt, hiszen az 5,7 százalékos erősödésével verte a mezőnyt.

Az európai indexek többsége enyhe pluszban zárt, kivéve a DAX-ot, ugyanis a frankfurti tőzsde 0,3 százalékot esett. 

Zárásra elfogyott a forint ereje. Míg napközben 395 forint alatt is járt az euró kurzusa, késő délután  398,7 forintot kellett fizetni egy euróért. Egy dollár valamint 390,5 forintot ért.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.