BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már csak az emelkedő fuvardíjak tartják növekvő pályán a tengeri fuvarozást

A Maersk szerint a harmadik negyedévben még csökken a konténeres szállítás iránti kereslet, ám utána megkezdődhet a piac normalizálódása.

A globális kereskedelem barométerének tekintett A.P. Moller-Maersk (Maersk) tengerfuvarozási társaság a második negyedévben 7,4 százalékkal kevesebb hajókra rakott konténert szállított, mint egy éve – közölte a dán óriásvállalat szerdán. A barométer tehát – legalábbis volumenben – esőre áll.

Container Terminal Tollerort
Fotó: Markus Scholz / AFP

A menedzsment a visszaesést az általános piaci helyzettel magyarázta. Mint mondták, a tárgyidőszakban a romló fogyasztói bizalom és a szűk kikötői keresztmetszetek következtében visszaesett a konténerek szállítása, és a harmadik negyedévben sem számítanak fordulatra, ehelyett a saját volumenforgalmuk további egy százalékkal zsugorodhat.

A tengeri hajózás áruforgalma gyengébb volt, mivel a torlódások folytatódtak, és az ukrajnai háború rontotta a fogyasztói bizalmat, különösen Európában – mondta Soren Skou, a világpiacon 17 százalékos részesedésű cég vezérigazgatója.

A koppenhágai székhelyű vállalat ugyanakkor megerősítette, hogy a fuvardíjak emelkedésének köszönhetően a pénzügyi mutatói felülmúlták az előrejelzéseket. Sőt, az egész éves várakozásait is javította a cég, mivel a globális ellátási láncok fuvarozási díjakat növelő túlterheltsége a vártnál tovább tart.

Az orosz–ukrán helyzet üzemi eredményre (EBIT) gyakorolt hatása a korábbi becslésnél kevésbé lett negatív, mivel a második negyedévben 93 millió dollárt visszafordítottak bizonyos, az első negyedévben elszámolt veszteségekből és értékvesztésekből. Több konténert sikerült például evakuálni, amin 70 milliót fogott a cég. A teljes első fél évben a háborún 624 millió dollárnyi EBIT-et bukott a Maersk.

Európában az ellátási láncok torlódása továbbra is fennáll, lévén a kiskereskedők és a gyártók a gyenge végfelhasználói kereslet miatt a konténereket a kikötőkben és a raktárakban tárolják

– közölte a vállalat.

Az Egyesült Államokban is hasonló a helyzet, ahol a cég raktárkapacitása megtelt, a nagy amerikai kiskereskedők pedig sorra figyelmeztetnek a ruházati, az elektronikai, a bútor- és egyéb áruk lassuló eladásaira.

A kínálati oldalon a Maersk szerint a szállítási idők továbbra is hosszabbak a kelleténél. „Még mindig bizonytalan, hogy a kapacitáskorlátozások – beleértve szűk a szárazföldi keresztmetszeteket – a teherfuvarozásban és a raktározásban mikor enyhülnek” – tették hozzá.

A közlemény arra is kitért, hogy míg a második negyedév egészében a torlódások miatt az általános fuvardíjak magasak maradtak, 

a rövid távú és azonnali szállításra vonatkozó rendelések esetén csökkenésnek indultak az év első három hónapjához képest.

Az éves pénzügyi kilátásain viszont – különösen a piac negyedik negyedévre várt normalizálódása miatt – szignifikánsan javított a cégvezetés. Az eddigi 30 milliárd dollárról 37 milliárdra emelte EBITDA-, 24 milliárdról 31 milliárdra EBIT-, végül 19 milliárd dollárról, 24 milliárdra szabadkészpénzáram-prognózisát. Megnövelték a részvény-visszavásárlásra fordítható keretösszeget is, mégpedig 500 millió dollárról 3 milliárdra.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.