Egyetlen buli sem tart örökké – igazolódott be a klasszikus igazság ismételten, ahogy az egyre-másra befutó hírek szerint a világpiacon eddig legkurrensebb termékeknek számító csipek iránti keresletet is kezdi maga alá temetni a globális gazdaság recesszióba hajló lassulása. Néhány órán belül ugyanis a szektor két meghatározó szereplője, a Samsung és az amerikai AMD is az előrejelzésektől elmaradó, kiábrándító eredményekről számolt be.

Fotó: STR

A mobiltelefonok és az egyéb elektronikus eszközök előállítása mellett a csipgyártásban is a világelsők közé tartozó dél-koreai 

Samsung üzemi eredménye 32 százalékkal zsugorodott év/év bázison, míg a PC-processzorokat gyártó AMD árbevétele nagyjából 1 milliárd dollárral maradt el korábbi előrejelzésétől.


Nem sokkal korábban a szintén amerikai Micron Technologies és a japán Kioxia Holdings memóriacsip-gyártó cég is komor figyelmeztetést adott ki, mindketten a kiadások és a termelés egyidejű csökkentésével próbálják kompenzálni zuhanó értékesítéseiket.

A végfelhasználói kereslet valószínűleg jelentősen romlott az elmúlt hetekben, mindenesetre az AMD forgalomcsökkenése egy kissé lélegzetelállító

– kommentálta a cég közleményét Stacy Rasgon, a Bernstein elemzőház szakértője.

Az egyetlen üde foltot a piacvezető Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) negyedéves bevételének 48 százalékos megugrása jelentette mostanában. A tajvani félvezetőgyártó péntek hajnalban jelentette be, hogy július és szeptember között 613 milliárd tajvani dolláros, azaz 19,4 milliárd amerikai dolláros bevételre tett szert, amely a helyi pénznemben felülmúlta a cég előrejelzését, amerikai dollárban pedig annak felső határára került.

Elemzők szerint a TSMC piaci hírnevének köszönheti kiemelkedő teljesítményét, hiszen a piacon egyértelműen a világ legfejlettebb csipgyártójának tekintik,

bár a Haitong International Securities elemzője, Jeff Pu szerint a tajvani dollár erőteljes leértékelődése is sokat segített.

A félvezetőipar általános helyzetéhez visszakanyarodva, mindinkább kirajzolódik, hogy a fogyasztói elektronikai termékek gyártói a vártnál gyengébb keresletre, illetve az azzal szimultán jelentkező szállítási és anyagköltségboomra költségcsökkentéssel, valamint megrendeléseik lemondásával vagy elhalasztásával és korábban felhalmozott készleteik kiürítésével reagálnak.

Mindamellett a csipgyártók kénytelenek az amerikai kormányzat exportkorlátozó politikájával is megküzdeni, amely tilalomfákat állított a csúcstechnológiát képviselő csipek kínai értékesítése elé, s egyre nagyobb nyomást gyakorol szövetségeseire is hasonló szabályozások elfogadása érdekében. A Washingtonból fújó új szelek eddig főként az AMD és az Nvidia üzletmenetét hátráltatták.

Az amerikai korlátozásoktól függetlenül is különösen sebezhetőnek tűnik a PC-szegmens, amely évek óta folyamatosan teret veszít az okostelefonokkal szemben, ám egy kiadós még jobban a víz alá nyomhatja a szektort, egyebek között az idáig megkímélt felhőalapú számítástechnika, az autóipari komputerek gyártása és a gyári automatizálás is visszaeshet.

Továbbra is távol tartjuk magunkat az AMD, az Intel és az Nvidia részvényeitől, mivel jövőre várhatóan elhúzódó keresletcsökkenésre számítunk a PC-k és a számítógépes játékok piacán

– írták a tengerentúli Baird befektetési bank elemzői az ügyfeleknek szóló jegyzetükben.

A részvényárfolyamok csökkenése egyébként az utóbbi időben a japán vállalatok által dominált teljes félvezető-ellátási láncra jellemző. A JSR Corp alapanyaggyártótól kezdve, az Advantest és a Screen Holdings gépgyártókon át az olyan szilíciumszelet-gyártókig, mint például a Shin-Etsu Chemical vagy a Sumco Corp. A lejtmenet pénteken magával ragadta a vártnál jobb árbevétele dacára a TSMC-t is, amelynek kurzusa 2,9 százalékkal gyengült Tajvanban.

A TSMC árfolyama
 

Maguk a vállalatok is tartós visszaesésre készülnek. A Samsung csipüzletágának vezetője, Kjung Kjehjun például nemrég jelentette ki, hogy a memóriapiac jövőre sem lendül fel.

A Bloomberg Intelligence elemzője, Masahiro Wakasugi is úgy látja, hogy a PC-k iránti kereslet várhatóan a negyedik negyedévben is gyenge marad, mivel a PC-processzorkészletek jelentősen felhalmozódtak. Vélhetőleg a von leértékelődése sem ellensúlyozza majd a memóriacsipek és a szórakoztatóelektronikai cikkek, például a televíziók eladásainak zsugorodását.

A már idézett Stacy Rasgon az ágazat ciklikus jellegére utalt, amikor kiemelte, hogy egyetlen buli sem tart örökké.

Volt néhány nagyon jó év, ami arra indította a cégeket, hogy növeljék a kapacitásukat, aztán kiderült, hogy nem is olyan sziklaszilárd a kereslet, mint amilyennek vélték.

Nem futott fel a kereslet, ezért mégsem gyárt több iPhone 14-est az Apple

A Pro modellek iránt nagyobb a kereslet, mint a belépő szintű változatok iránt.