BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megenyhült a Mol utolsó kritikusa, ralizhat az olajrészvény

Több mint ezer forinttal megemelte a Mol-részvények célárát a PKO Bank Polski, eladás helyett immár vételre ajánlva azokat. A Magyar Telekomnál 45 százalékos rali jöhet a lengyel bankház szerint.

Jókora céláremelésnek örülhetnek a Molnál, a PKO Bank Polski friss elemzésében ugyanis 2449-ről 3573 forintra emelte a magyar olajtársaság részvényeire vonatkozó árfolyam-várakozását.

Mol Budapest,,Hungary,-,October,20,,2018:,Mol,Petrol,Station,Top
Fotó: Shutterstock

A lengyel nagybank a több mint ezer forintos céláremelése 18 százalékos ralit vetít előre, a befektetési szolgáltató pedig száznyolcvan fokos fordulatot vett, ami a papír megítélését illeti, az eddigi vétel helyett immár vételre ajánlják azt.

Ezzel a Mol utolsó nagy kritikusa is megenyhült, a Mol részvényeit követő tíz elemzőház közül nyolc vételt, kettő pedig tartást javasol a Bloomberg adatbázisa szerint. A konszenzusos árfolyam-várakozás 3466 forint, ami 14 százalékos felértékelődési lehetőséget jelent a keddi záróárhoz képest.

Hamarosan érkezik a Mol osztaléka

A társaság szerda reggel közzétette a tavalyi eredményből fizetendő, részvényenkénti osztalék végleges mértékét a saját részvények fordulónapi darabszáma ismeretében. A tulajdonosok az éves rendes közgyűlésen megszavazott összeggel szinte hajszál pontosan megegyező, 249,98 forintos kifizetésre számíthatnak, ez 8,2 százalékos hozam.

A tavalyi osztalékért utoljára holnap, május 23-án lehet megvenni a részvényt, a kifizetés pedig június 5-én érkezik a befektetők számlájára.

A Mol kurzusa 1,3 százalékkal emelkedett a szerdai kereskedés délelőtti szakaszában, idén pedig 8,3 százalékkal drágult a papír.

Nagyot drágulhat a Magyar Telekom is

A PKO nemcsak a Molra vonatkozóan állt elő bika célárral, a Magyar Telekom esetében is vastagabban fogott a ceruzájuk: az eddigi célárukat 280 forinttal megtolva már 1400 forintra várják a távközlési papírt 12 hónapon belül. 

A lengyel brókerház szerint 45 százalékos ralira van kilátás, amihez így természetesen vételi ajánlás dukál. 

Az ugyancsak varsói Santander Biuro Maklerski az előző nap srófolta fel 969-ről 1168 forintra árafolyam-várakozását, náluk szerintük bő ötödével lehet alulértékelt a hazai távközlési részvény.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.