BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmi csúcson zárt a pesti tőzsde

A vezető nyugat-európai tőzsdék lemaradtak a magyar börze mögött.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 601,98 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 72 094,79 pontos történelmi csúccsal zárt pénteken. A BUX-nak a héten ez volt a negyedik rekordja.

20231016 Budapest Budapesti Értéktőzsde  BÉT Fotó: Vémi Zoltán  VZ  Világgazdaság  VG
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A nemzetközi hangulatot leszámítva nincs magyarázat arra, miért tartott ki a kereskedés lendülete a hét utolsó napján is, kibocsátói hírek ugyanis nem jelentek meg – mondta Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, ám hozzátette, hogy az Egyesült Államokban a kedvező inflációs adatoknak köszönhetően nem kell szigorítástól tartani, így a befektetők is bizakodók.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

A Mol 28 forinttal, 0,98 százalékkal 2878 forintra erősödött 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 0,94 százalékkal 18 325 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama maradt 1044 forinton, forgalma 466,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,11 százalékkal 9580 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6488,80 ponton zárt pénteken, ez 0,43 pontos, 0,01 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A vezető nyugat-európai tőzsdék lemaradtak a magyar börze mögött

Az összeurópai STOXX 600 és az Euro Stoxx 50 is 0,24 százalékos eséssel zárta a napot.

Londonban az FTSE 100 0,19 százalékkal, a párizsi CAC 40 index pedig 0,84 százalékot csökkent, a frankfurti DAX azonban 0,13 százalékos növekedést produkált.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.