BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb öles lépést tett a Richter az originális gyártóvá válás útján

Mivel a belga BCI Pharma megszerzése egy újabb jelentős lépés a Richter originális gyógyszergyártóvá válásának útján, ennek előbb vagy utóbb a részvények árazásában is meg kell látszania. Persze a Richter-részvények felértékelődése egy hosszabb folyamat eredménye lesz.

Látszólag nem túl jelentős felvásárlást jelentett be szerdán a Richter a belga BCI Pharma megszerzése kapcsán, hiszen több év alatt fizet cirka ötmilliárd forintot, ami árbevételének töredéke, és nettó eredményének is kevesebb mint 3 százaléka, ám valójában kulcsfontosságú akvizícióról van szó – kommentálta a hírt csütörtökön az Erste.

Látszólag kis lépést tett a Richter, mégis kulcsfontosságú lehet / Fotó: Róka László / MTI

Nem lesz nagy eredményhatása a Richter tranzakciójának

A bank szerint ugyanis a vételár tehát az eredménybecslési hibahatáron belül van, pláne, hogy több évre szól és valószínűleg kapitalizálni, s aztán amortizálni fogja ezt a költséget. Vagyis az ügylet eredményhatása 1 százalék alatt maradhat.

Ugyanakkor egy elég fontos adatbázist vásárolt a hazai gyógyszergyártó, ráadásul egy újszerűnek tűnő kutatási technológiával, és az ehhez tartozó kutatókkal. A belga cég által kutatott kinázok tudniillik olyan enzimek, fehérjék (nagy molekulák, biotech), amelyek gyakorlatilag minden biológiai folyamatban részt vesznek. Mindezt úgynevezett foszforizációval, azaz a reakció energiagátjának csökkentésével érik el. Azaz megkönnyítik a biológiai folyamatok bekövetkezését.

A kinázgátlók (inhibitorok) pedig olyan kis, „hagyományos gyógyszeripari molekulák”, amelyek megfelelő enzimeket blokkolnak, hogy ne menjenek végbe az adott kémiai, biológiai folyamatok a sejtekben. 

Ez bizonyos értelemben számos gyógyszer működésének az alapja. Mármint az, hogy megtaláljuk azt a kinázgátlót, amelyik pontosan azt a folyamatot állítja meg a szervezetben, ami felelős a betegségért.

A kinázokból is nagyon sokféle van, a potenciális gátlókból pedig még több. Több millió lehetőségről beszélünk.

Fontos tudást vásárolt a magyar gyógyszergyártó 

Mindebből következik, hogy 

a Richter olyan tudást vásárolt most, amely a k+f tevekénységet nemcsak a nőgyógyászatban, de az általános gyógyszerkutatás területén is elősegítheti a jövőben. Itt sok mindenre lehet gondolni, például az onkológiára, azaz a daganatos megbetegedések gyógyítására is

– emeli ki az Erste.

A mérföldkőszerű fizetések azt sugallják, hogy 

a BCI Pharma valószínűleg olyan preklinikai jelöltekkel rendelkezik, amelyek elsősorban a nőgyógyászatban használhatók,

 s a kifizetések annak megfelelően történnek, hogy ezek a jelöltek mennyire bizonyulnak hatásosnak.

Egy szó, mint száz, ezt egy újabb jelentős lépésnek látja az elemző a Richter originális gyógyszergyártóvá válásának útján. Ennek pedig előbb vagy utóbb a részvények árazásában is meg kellene majd nyilvánulnia, ahogy ezek a fejlesztések elkezdik meghozni az eredményeiket. Persze ez nyilván egy hosszabb folyamat része lesz – fejezi be értékelését az Erste.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.