BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Masterplast: felére csökkent a negyedéves veszteség

Tovább csökkent a vállalat árbevétele, ám a költségeket sikerült a menedzsmentnek megfognia, valamint a pénzügyi veszteség is kisebb volt. A Masterplast szerint az építőipari élénkülés előjelei már jó ideje láthatók, a kamatkörnyezet javulása az új építések, míg az uniós irányelvek szerint körvonalazódó felújítási programok a felújítási szegmens elindulását vetítik előre.

A Masterplast értékesítési árbevétele a második negyedévben 9 százalékkal, 34 millió 515 ezer euróra csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a cég kedden. Az árbevétel több mint felét kitevő homlokzati hőszigetelő rendszer termékcsoport visszaesése szintén 9 százalékos volt, s ezen belül a saját gyártású EPS szigetelő anyagok forgalma nagyobb mértékben csökkent, ezt a termékkört sújtja leginkább az árverseny. Valamivel jobb volt a helyzet a szintén saját gyártású üvegszövet esetében, de összességében ennek a termékkörnek az értékesítése sem nőtt a tárgynegyedévben.

masterplast
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A Masterplast árbevételének már csak a harmadát adja a hazai piac

A csoport értékesítési árbevételének harmadát adta a magyar piac. Ez az arány negyedévről negyedévre csökkent, ugyanis még a második negyedévre is jellemző volt a felújítási programokra irányuló kiváró magatartás idehaza. Habár 20 százalékkal visszaesett a hazai piac árbevétele az egy évvel korábbihoz képest, ám ez már egy mérsékelt csökkenés az előző időszakok eredményeihez képest.

A múlt évben 

  • végrehajtott hatékonyságjavító intézkedések, 
  • valamint a korábban magasabb áron vett alapanyagkészletek kifogyása 

az anyagmennyiségek és az igénybe vett szolgáltatások nagyobb arányú csökkenéséhez vezetett. 

Az anyagok és szolgáltatások értéke – figyelembe véve a saját termelésű készletek állományváltozását is – a második negyedévben 18 százalékkal alacsonyabb a bázisévihez képest, ami jóval meghaladja az árbevétel csökkenésének mértékét.

A személyi jellegű ráfordítások a tavalyi bázishoz képest 14 százalékkal növekedtek, 22-vel alacsonyabb 1294-es zárólétszám mellett.

Zsugorodik a veszteség

A Masterplast EBITDA-ja a második negyedévben elérte az 1,15 millió eurót a bázisidőszak 463 ezer eurós veszteségével szemben, míg kumuláltan az első fél évben 2,01 millió eurón zárt, szemben a tavalyi első fél év 2,49 millió eurós veszteségével. Figyelembe véve az értékcsökkenést is, a vállalat első féléves működési vesztesége 1,64 millió euró volt, ami 3,9 millióval kisebb volt az egy évvel korábbinál.

A cég számára kedvezőtlen árfolyamhatások következményeként a pénzügyi műveletek egyéb eredménye soron 157 ezer euró veszteséget számolt el a bázisidőszak 773 ezer eurós mínuszával szemben.

Mindezek következtében a Masterplast adózott vesztesége a második negyedévben 1,75 millió euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 3,475 millióról, míg az egész első fél évet figyelembe véve a mínusz 9,3 millió euróról 1,69 millióra karcsúsodott.

 

A hírre a Masterplast részvényei 0,6 százalékkal, 3100 forintra gyengültek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.