BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Frankfurt,Am,Main,,Germany,-,August,20,,2023:,Low,Angle

Az infláció enyhülése miatt, az Európai Központi Bank is kamatvágásra készülhet

A befektetők most arra fogadnak, hogy az EKB idén még két, 25 bázispontos kamatvágást hajthat végre. A várakozást tovább fűti az amerikai jegybank vezetőjének mai beszéde.

Az Európai Központi Bank (EKB) tisztviselői a jövő hónapban újabb kamatcsökkentést terveznek, aminek kedvez az infláció mérséklődése: a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok arra számítanak, hogy a pénzromlás ebben a hónapban 2,2 százalékra esik vissza a júliusi 2,6 százalékról.

Frankfurt,Am,Main,,Germany,-,August,20,,2023:,Low,Angle
Fotó: Shutterstock

Azt fontos hangsúlyozni, hogy a drágulás mellett az EKB a bérek, a termelékenység és a vállalati profitok közötti kölcsönhatást is figyelembe veszi, mielőtt döntést hoz. A befektetők most arra fogadnak, hogy az EKB idén még két, 25 bázispontos kamatvágást hajthat végre a jövő hónaptól kezdődően, és 60 százalék esély van egy harmadikra.

A várakozást tovább fűti, hogy az amerikai jegybank vezetője, Jerome Powell ma kijelentette: eljött az idő, hogy a Fed csökkentse az irányadó kamatlábat. Az Európai Központi Bank júliusban 25 bázisponttal, 4,25 százalékra mérsékelte az eurózóna irányadó kamatát, amivel kilenc hónap után enyhíteni kezdte a hitelfelvétel költségét a monetáris unióban. 

A nemzeti bankok világszerte az irányadó kamatlábak emelésével igyekeznek úrrá lenni a dráguláson, de ezt számos közgazdász bírálja, mivel lassítja a gazdaságot. Az elemzők szerint idén a jegybankok megkezdhetik a kamatvágást, amit a feltörekvő gazdaságok jegybankjai – a magyar, a cseh és a brazil központi bank vezetésével – már megtettek. 

A Magyar Nemzeti Bank még 2022 szeptemberében jelentette be, hogy 13 százalékos alapkamat mellett lezártnak tekinti a kamatemelési ciklusát. Azóta több kamatvágást is végrehajtott, legutóbb július végén 6,75 százalékra mérsékelte a rátát az egy számjegyűre csökkenő infláció mellett, az elemzők szerint az alapkamat csökkentése idén tovább folytatódhat.

Az emelkedő kamatszint hazavágja a teljes európai ingatlanszektort

 

Az olcsó pénz korában csak úgy ömlött az európai ingatlanalapokba. A jegybanki kamatemelések hatására azonban egyre több helyen lehetett vonzóbb hozamokat találni, emiatt is nagy nyomás nehezedik az ingatlanpiacra és ezen belül az ingatlanalapokra. Németországban a legrosszabb a helyzet.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.