BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Concorde: ajánlás nincs, de meggyőző a CIG gyors növekedése

Ugyan a Concorde továbbra sem fogalmaz meg vételi ajánlást, illetve a célárat a biztosító részvényeire, ám meggyőzőnek tartja a cég gyors növekedését. A CIG Pannónia minden csatornán felpörgette értékesítését.

Bár a Concorde továbbra is felülvizsgálat alatt tartja a CIG Panónnia Életbiztosító ajánlását és a célárát is, ám a brókercég részvényelemzője, Gajda Mihály a biztosító második negyedéves gyorsjelentése közzétételét követő negyedéves elemzésében hangsúlyozza, hogy a cég továbbra is intenzív növekedési pályán mozog.

CIG_LUS_4168 CIG Pannónia
Minden csatornán nőtt a CIG Pannónia értékesítése / Fotó: Kallus György

Az elemző kulcsjelentőségű tényezőként kiemeli, hogy a CIG

  • bruttó díjbevétele a második negyedévben negyedéves bázison 19,7 százalékkal, éves bázison pedig 34,8 százalékkal 14,5 milliárd forintra, míg az egész első fél évet figyelembe véve 24,7 százalékkal, 26,6 milliárd forintra nőtt;
  • nettó nyeresége pedig az első fél évben az előző év azonos időszakához mérten – extra adók nélkül számítva – 84 százalékkal, 2,5 milliárd forintra ugrott, amit a hatékony értékesítési stratégiáknak, a portfólióbővítésnek és a sikeres termékbevezetéseknek köszönhető bevételbővülés hajtott.

Felpörögtek a CIG értékesítési csatornái

A bevételek növekedéséhez

  • a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások 2,66 milliárd forinttal járultak hozzá a stabil hozamkörnyezetnek és az erős piaci keresletnek köszönhetően;
  • a vállalati vagyonbiztosítások is jelentős szerepet játszottak, 986 millió forintos hozzájárulással, amit a portfólióbővítés és a javuló árképzési stratégia támogatott;
  • a csoportos baleset- és egészségbiztosítások forgalma 676 millió forinttal növekedett,
  • végül a kockázati életbiztosítások 575 millió forinttal járultak hozzá a bővüléshez, ami az új CIG360 élet- és baleset-biztosítások sikeres bevezetése segített.

Az extraprofitadó hatása 457 millió forint volt az első fél évben, szemben a 2023 első félévi 321 millió forinttal. A bázist azonban egy 475 millió forintos egyszeri társasági adó is sújtotta, ami az IFRS 17-re való áttérésből adódott.

Erőteljesen nőtt a CIG minden értékesítési csatornájának teljesítménye az első fél évben. A banki értékesítés 40 százalékkal, a független brókeri 16 százalékkal, az alternatív csatorna pedig 21 százalékkal növelte éves szinten az értékesített szerződésállományból származó díjbevételét. A számok megerősítik, hogy meglehetősen sikeres a vállalat többcsatornás értékesítési stratégiája – teszi hozzá Gajda Mihály.

Az elemző végül kiemeli, hogy a biztosító tőkepozíciója továbbra is erős, tőkemegfelelési mutatója 237 százalék.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.