BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkapta a kellő lökést a forint az inflációs adatoktól, erősödik a hazai deviza

A kora reggel közzétett pénzromlási adatok valamivel az elemzői konszenzus felett alakultak, ez jót tesz a hazai devizának. A forint a dollárral szemben volt képes igazán nagyot javítani.

Erős oldala felé mozdult el a forint mindkét fontosabb nemzetközi devizával szemben a kora reggel közzétett hazai inflációs adatokat látva. A pénzromlás éves mértéke a júniusi 3,7 százalékról 4,1 százalékra emelkedett, ami valamivel magasabb számot jelent az előzetes elemzői konszenzushoz mérten. 

Assortment,Cash,Of,Hungarian,Forints,,Providing,Detailed,View,Of,Their
befektetési alap
forint
Erősödik a forint a vártnál magasabb inflációs adatokat látva / Fotó: Shutterstock

A vártnál magasabb inflációs adat azt a várakozást támasztja alá, hogy az MNB hamarosan tovább lassítja, sőt, akár teljességgel le is állítja jelenleg még futó kamatcsökkentési dömpingjét, ami erősíti a forint előremutató kamattámaszát, így vonzóbbá teszi a devizát a külföldi befektetők számára. A növekvő kereslet pedig végső soron erősít majd a forintot, főleg, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy a Fed Amerikában már szeptemberben vágni fog, ami a kamatkülönbözet szűkítésén keresztül is jót tesz a magyar fizetőeszköznek.

A hazai deviza az euróval szemben 0,13 százalékkal 397,49-ig, míg a dollárral szemben 0,26 százalékkal 363,42-ig erősödött az adatközlést követő egy órában.

Erős oldalát mutatja a forint

A ma reggel közzétett inflációs adatok Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint arra utalnak, hogy a kormány gazdaságpolitikai intézkedései hatékonynak és eredményesnek bizonyultak, a célzott beavatkozások sikeresen letörték és visszaszorították az inflációt. 

A tárcavezető közleménye kiemelte: az online árfigyelő rendszer működtetése élénk kiskereskedelmi versenyt generál, és támogatja az infláció tartósan alacsony szinten tartását. Ez a rendszer nemcsak az árak átláthatóságát növeli, hanem hozzájárul a fogyasztók tájékozott döntéseihez is, ami hosszú távon erősíti a kiskereskedelmi piac stabilitását és fenntartja a gazdasági növekedést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.