BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megugró nyereségről jelentett a tőzsde vagyonvédelmi cége

Közel ötödével bővülő árbevétel mellett hetven százalékkal megugró nyereségről számolt be a vagyonvédelmi társaság. Az Őrmester Nyrt. 2024 egészében is növekedéssel számol.

Lendületes növekedésről számolt be az első fél évre vonatkozóan az Őrmester Nyrt. A pesti tőzsde standard kategóriájában jegyzett, vagyonvédelemmel foglalkozó társaság minden főbb pénzügyi mutató tekintetében nagyot lépett előre 2024 első felében. Árbevétele 18 százalékkal, 1,7 milliárd forintra emelkedett, miközben kiadásai ennél valamivel kisebb ütemben növekedtek.

Őrmester, nyereség
Az Őrmester Nyrt. bevétele és a nyeresége is nagyot ugrott az első fél évben / Fotó: Őrmester Nyrt.

A bővülő forgalomnak és a költségkontrollnak, valamint a javuló árréseknek köszönhetően az adózás előtti eredmény hatvan százalékkal 45,8 millió forintra ugrott, amiből a közterhek megfizetése után 36,3 millió fontos nettó eredmény maradt. Utóbbi 70 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, egy részvényre vetítve pedig 15 forintot jelent.

A társaság 2024-es tervei alapján árbevételének és eredményének további bővülését várja, a költségek és ráfordítások szoros kontrollja mellett.

Jelentésükben ugyanakkor megjegyzik, hogy „a keleti szomszédunkban zajló események, illetve a gazdaságban tapasztalható recessziós folyamatok hatásai ma még nehezen prognosztizálhatók”. Ezzel együtt a vezetőség előrejelzései biztatóak.

A csekély, 13 százalékos közkézhányaddal forgó Őrmester-részvénnyel hétfő délután három óráig nem kötöttek üzletet, a papír pedig nem tudott éremben erősödni az év eleji szinthez képest.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.