BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Hungarian,Forint,Exchange,Rate:,Hungarian,Forint,Coin,Placed,On,A

Csehül járt a forint

Túl vagyunk az MNB-döntésén, a magyar devizapiac piac már nem a belföldi hírekre figyel. A forint árfolyama a régiós társakkal, illetve az euróval együtt gyengül a cseh jegybank ülése előtt, amelyen várhatóan lemásolják a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentő döntését – de ez most keveset számít, a forint visszatáncolásától nagyon megijedni nem kell.

Látszólag minden a fejére állt, az MNB keddi kamatcsökkentése körül erősödött a forint árfolyama, most hogy már nincsen belföldi mozgató hír, szerdán gyengült. Az „alacsonyabb kamat – gyengébb árfolyam” szabályt tehát simán figyelmen kívül hagyta a forint, a visszatánc miatt komolyan aggódni azonban ezúttal nem érdemes, mert egy másik szabály lépett működésbe.  

A forint árfolyama: a cseh jegybankot figyelik és még inkább Kínát Banknotes,And,Coins,From,Different,Countries,On,Denim:,Polish,Zlotys,
A forint euró-árfolyama számára nem a magyar és a cseh kamatcsökkentés a mérvadó: a piacon az euró/dollár árfolyamot figyelik, illetve a kínai gazdaságélénkítés fogadtatását / Fotó: Shutterstock

A délelőtti kereskedés utolsó órájára a forint 395,15 környékére vonult vissza a 394,2 körüli szintekről, 0,1–0,2 százalékkal gyengébb régióba a keddi záráshoz képest. Ha azonban ellenőrzésként rátekintünk a többi régiós devizára, pont ugyanennyit vesztett a cseh korona és a lengyel zloty is. 

Ilyenkor érdemes megnézni, mit csinált közben az euró/dollár árfolyam, mivel mikor a régiós devizák árfolyama együtt mozog, gyakran ezt a keresztet követik, és ezt láttuk a napokban is. És valóban: az euró visszavonulót fújt a dollár ellenében, ha nem is olyan tempóban, mint a közép-európaiak. Mikor az eurót eladják és a dollárt veszik, az egy másik hüvelykujjszabály szerint gyakran nem tesz jót a feltörekvő gazdaságok devizái árfolyamának. 

A forint euró-árfolyamának a Fed múlt heti kamatvágása óta történt mozgásai nem rajzolnak ki trendet, mint a fenti grafikon mutatja.

A forint euró-árfolyama: az MNB után Prágára fordul a tekintet, de még fontosabb Kína 

Ami elvileg még árthatna a régiós devizáknak: az MNB kedden kamatokat csökkentett és délután várhatóan ezt teszi a cseh jegybank is, ugyancsak negyed százalékos mértékben. A visszavonuló csapathoz csatlakozott a zloty is, bár a lengyeleknél nem várható kamatlazítás, viszont a régiós társakhoz képest a zloty idén előrehaladt az erősödésben.  

Tartós gyengítő hatásra mégsem számítanak az elemzők, mert a magyar és cseh kamatcsökkentésben nincsen semmi meglepetés, ráadásul az amerikai Federal Reserve múlt heti nagy kamatvágása mások jegybankok is devizakockázattól mentes utat vágott a lazításra. Szerdán délelőtt már ugyanerre az útra lépett a svéd Riksbank is (ők is 25 bázispontot vágtak). Nem lenne meglepetés, ha csütörtökön csatlakozna a svájci jegybank elnöke 13 éves mandátumának utolsó ülésén. A 25 bázispontos etapok pedig még mindig fele akkorák, mint a Fed 50 bázispontos lépése.  

Ami mégis rázósabbá tette a nemzetközi környezetet, a forint és a régiós devizák számára is, az a kínai jegybank kedden bejelentett gazdaságélénkítése, aminek a hatása körbeszaladt a világ pénzügyi piacain, a részvénypiacokon optimizmust okozva és megrángatva a devizák árfolyamait is. Szerdára a kezdeti öröm helyébe már némi óvatosság lépett, és miképp folytatódik ez a sztori, a forint árfolyamára is hatással lehet, az euró/dollár kereszten, vagy a világgazdasági hatásokat illető várakozásokon át csatornázódva.  

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.