BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jóval kevesebb valutát vesznek a magyarok

Majdnem a negyedével kevesebb eurókészpénzt vettek az ügyfelek a hazai bankfiókokban és pénzváltóknál az idén augusztus végéig, mint egy éve, de drasztikusan visszaesett a dollár vásárlási forgalma is. A visszaváltási volumen viszont szépen emelkedett a nyár végéig, így a teljes valutaforgalmat sikerült szinten tartani.

Nagy tételben váltották vissza deviza készpénzüket a magyarok az idei nyár végéig tartó időszakban, viszont euró és dollár készpénzből is jóval kevesebbet vettek, mint egy évvel korábban – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

20220628_002_MOR
Fotó: Móricz Sabján Simon

A jegybanki statisztikák szerint a forgalom legnagyobb részét adó euró tranzakcióknál a bankfiókokban és valutaváltóknál végrehajtott befizetések összege összesen 685,4 milliárd forintot ért el az év első nyolc hónapjában, ami több mint a negyedével meghaladta az egy évvel korábbi volument. A kifizetések (tehát a valutára váltások) összege viszont az euró tranzakcióknál 23,5 százalékkal, 335,8 milliárd forintra csökkent éves alapon. Ezen belül a valutaváltóknál mutatta ki a nagyobb forgalmi kilengéseket az MNB: ott a befizetések összege majdnem a másfélszeresére ugrott, miközben a kifizetéseké 40 százalékkal visszaesett. 

Az euróban történő valutaváltásoknál egyébként a bankfiókok részesedése valamivel nagyobb volt 2024 első nyolc hónapjában, kevéssel meghaladta az 56 százalékot.

A dollárban keletkező valutaforgalom – nem meglepő módon – jóval kisebb Magyarországon, de itt is hasonlók a tendenciák, mint a közös európai fizetőeszköznél: miközben a bankoknál és pénzváltóknál végrehajtott vételi tranzakciók összege 32,6 százalékkal, 36,1 milliárd forintra esett vissza, a befizetéseké nagyjából az egytizedével, 52,3 milliárd forintra emelkedett.

Az viszont, hogy a befizetések (vagyis a forintra váltások) összege mind az eurónál, mind a dollárnál emelkedni tudott, végül segített szinten tartani a bankok és a pénzváltók összesített valutaváltási forgalmát: utóbbi az első nyolc hónapban meghaladta az 1100 milliárd forintot, ami csak két százalékkal ugyan, de felülmúlta az előző évit.

Az, hogy a lakosság inkább visszaváltotta a nála lévő valutát, minthogy vásárolt volna, két fontos tényezővel is magyarázható lehet. Az egyik, hogy a háztartások kedvezőnek ítélhették az időzítést a valutakészleteik egy részének forintra váltására, és más eszközökbe fektették, vagy egyszerűen elköltötték a kapott készpénzt. A másik, hogy az idegen fizetőeszközökben bonyolított pénzforgalomban is egyre nagyobb az elektronikus csatornákon keresztül bonyolított tranzakciók aránya – ez a bankkártyás fizetések alakulásánál látszik is.  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.