BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több ezren repültek a budapesti Európa-liga döntőjére, a többség már a meccs után hazautazik

A csapatok és a szurkolók érkezése és távozása miatt a repülőtér és a fővárosi infrastruktúra történetének egyik legkomolyabb kihívást jelentő feladata.

Az Európa-liga-döntő nemcsak sportélményt nyújt, hanem a turisztikai forgalom szempontjából is jelentős: a korábbi becslések szerint legalább 50 ezren érkeznek a fővárosba a mérkőzésnek köszönhetően. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ nemrég beszámolt  arról, hogy ebben az időszakban több mint 34 ezer előfoglalást regisztráltak a budapesti szálláshely-szolgáltatók. 

A Világgazdaság küldött válaszában a Budapest Airport közölte, hogy 

szervezett módon több mint 7400 szurkoló érkezett a szerdai mérkőzésre, valamint sokan menetrend szerinti járatokkal jöttek. 

Budapest, 2023. május 31.
Az olasz AS Roma szurkolói mennek a labdarúgó Európa-liga döntőjére a Puskás Arénába, a spanyol Sevilla - AS Roma mérkőzésre a Dózsa György úton 2023. május 31-én.
MTI/Balogh Zoltán
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Május 30. és 31. között 40 szervezett szurkolói járat érkezett, ezek a mérkőzés után indulnak vissza. A repülőtért közlése szerint megközelítőleg 80 gépközlekedés várható  május 30. és június 2. között. A csapatok, valamint a vendégek érkezésével együtt a budapesti repülőtér közel 150 gépmozgást kezel az esemény kapcsán – fogalmazott a Budapest Airport.

A szervezett járatok közül a legtöbb egyből a mérkőzés után visszaindul, néhány járat másnap délután, valamint egy járat június 2-án megy el. 

A menetrend szerinti járatokkal érkezett szurkolókról nem tud a repülőtér számot mondani. A Budapest Airport közölte, hogy  a hazautazás is hasonló szervezésben történt, hogy „minél gördülékenyebb folyamat érdekében a szurkolók érkezése és indulása össze van hangolva”. 

A felkészülés már hónapok óta zajlik, a Budapest Airport a hatóságokkal közösen teljes készültségben, maximális létszámmal várja az eseményt, hogy az utasoknak zökkenőmentes utazási élményt biztosítson. 

A csapatok és a dedikált charter járatokon utazó szurkolók kizárólag a számukra kijelölt útvonalon fognak közlekedni a repülőtéren belül, ahová ezalatt az idő alatt más utas nem léphet be.

 A két döntős csapat dedikált charter járatokon utazó szurkolói két különböző helyszínre érkeznek és innen is indulnak haza. A Róma csapatának szurkolói a 2. Terminál egy dedikált területén jutnak majd ki a repülőtérről, míg a Sevilla szurkolói számára a Budapest Airport erre a két napra újranyitja az 1. Terminált. A gördülékeny utaskiszolgálás érdekében a szurkolók kezelését önkéntesek is segítik ez alatt a két nap alatt a repülőtéren. 

Több helyen is verekedés tört ki Budapesten az Európa-liga döntője előtt

Külföldi szurkolókat bántalmaztak az Európa-liga döntője előtt. A rendőrségnek kellett közbeavatkoznia.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.