Az olasz foci is elesett – pedig már majdnem feltámadt

Visszavonták a főleg külföldi sztárokra alkalmazható adókedvezményt az olasz focitól. Elsőre aligha tűnik rossz döntésnek, hogy eurómilliomosokra is azonos szabályok vonatkozzanak, ugyanakkor a döntés áttételesen érinti a sportág tizenötezresre becsült munkás rétegét, a kapcsolódó turisztikai szektort és nagyobb perspektívával egész Olaszország vonzerejét is. Véget ért tehát a „calcio” közelmúltbeli fellendülése – hacsak nem fülelünk, és halljuk meg a kis csapatok vezetőit, akik merőben más véleményen vannak.

A „növekedési rendelet” (Decreto Crescita) négy éve volt érvényben, és a focira vonatkoztatott része azt jelentette, hogy az évente, mondjuk, bruttó 10 millió eurót kereső sportoló a korábbi nettó 5,5 millió helyett már 7,5 milliót kapott kézhez. Ennek révén számos menő játékos, illetve edző választotta Olaszországot munkahelyéül más országokkal és bajnokságokkal szemben. 

A szabály tehát nyilvánvaló versenyelőnyt jelentett a helyi első osztályú bajnokság, a Serie A klubjainak – pontosabban inkább mérsékelte a versenyhátrányt, legalábbis az angol Premier League-gel szemben, amely gazdagabb, mint a közeli versenytársai együttvéve, ezért bármit megengedhet magának.

Mindenesetre az adókedvezmény révén kerülhettek olyan nevek az olaszokhoz, mint a legendás portugál edző, José Mourinho, vagy a belga csatár, Romelu Lukaku, illetve az angol élvonalból ugyan kiszoruló, de amúgy a világ bármely ligájába beférő játékosok sora:

• az egyaránt angol Tammy Abraham, Ruben Loftus-Cheek és Fikayo Tomori,
• a francia Olivier Giroud,
• az amerikai Christian Pulisic

és még rajtuk kívül is sokan mások. A Serie A 653 regisztrált futballistájából 198 élvezhette a kedvezményt, így a klubok 150 millió (57 milliárd forint) euró körüli összeget spóroltak meg. Azonban az államháztartásnak, vagyis a többi adófizetőnek 674 millió eurójába (255 milliárd forint) került mindez, méghozzá olyan korban, amikor a koronavírus-járvány nyomán megélhetési válság tombolt, és az átlagember nehézségein nem könnyített senki.

Ez alapján tehát könnyű egyetérteni a döntéssel, ám a részletek nem hagyhatók figyelmen kívül.

Teljesen érzéketlen és totálisan értelmetlen

Nem kizárólag a kedvezmény miatt, de sok minden javult, elsősorban a sporteredmények. 

A bajnokságnak négy év alatt négy különböző aranyérmese volt, ami a kiegyensúlyozottságát tükrözi, az egyesületek ráadásul a nemzetközi kupákban is újra eredményesen szerepeltek, olyannyira, hogy 1990 óta először az összes európai kupadöntőben volt olasz csapat. Ennek nyomán nőttek a sporteredményhez kötött bevételek: az Európai Labdarúgó-szövetségtől és a tévédíjakból 

A sikerek nyomán megemelkedtek a nézőszámok a stadionokban, több és busásabb szponzori szerződés köttetett – a 90 százaléka külföldi céggel –, ezáltal pedig nőtt a játékosok, a klubok, a liga és Olaszország egészének médiaelérése is. A bajnokság 621 millió közösségi követőt szerzett, ebből 312 milliót 40 olyan futballista révén, akik az adókedvezmény miatt szerződtek az olaszokhoz, akiknél ismét fellendült a fociturizmus is: jobban teltek a szállodák, az éttermek, a Serie A pedig még a külügyminisztériummal és a kereskedelmi ügynökséggel is együttműködött, hogy minél jobban kiaknázhassák a fellendülést.

Mindez a munkaerő tekintetében is javulást hozott, amire ékes példa, hogy a kétezertízes években a csőd elől visszaforduló, ám 2022-re ismét bajnok Milan 145-ről 250 fölé emelhette a nem sportolói munkavállalói számát. Nem véletlen tehát, hogy az ügyvezető igazgató, Giorgio Furlani felháborodva minősítette a növekedési rendelet visszavonását:

De visszavonták, sőt, a labdarúgó-társadalom utolsó kívánságát is megtagadták.

Olaszország Spanyolország útján

A kérés az volt, hogy csak februári hatállyal vonják vissza a rendeletet, mert így a jelenleg zajló, január végéig tartó átigazolási időszakban még alkalmazhatták volna az adókedvezményt a tárgyaláskor, szerződéskötéskor. Az állam azonban hajthatatlannak volt: január 1-jével elkaszálta a rendeletet, ami máris érezteti a hatását.

Így volt ez korábban Spanyolországban is, ahol 2010-ben vezették ki a sztárok adókedvezményét, a Beckham-szabályt, amelyet adócsalási perek sora követett.

Most számos olasz együttes kénytelen volt lejjebb skálázni az igényeit, és kevésbé jó, de olcsóbb labdarúgót igazolni a kiszemeltek helyett, mert azokra már nem futja. Kérdéses az is, hogy a már Olaszországban játszó, ugyanakkor a jó teljesítményükkel fizetésemelést kiérdemlő játékosok hosszabbításaival mi lesz, hiszen az új szerződésekre már az emelt szintű adó vonatkozik majd, következésképp a Serie A elveszítheti a legjobbjait.

„Ha a sportág szenved, kevesebb ember megy ki a stadionokba, kevesebben vásárolnak csecsebecséket, kevesebb lesz a tévéelőfizetés és a többi. Az adóbevételek is csökkennek majd” – részletezte az Internazionale ügyvezető igazgatója, Giuseppe Marotta. A Roma illetékese, Tiago Pinto pedig így összegzett: 

Kivéve, ha a kis csapatok vezetőinek lesz igaza.

Csak egy vicc az egész?

Ők azzal érvelnek, hogy az adókedvezmény miatt a külföldiek elárasztották a bajnokságot, ez pedig nem tesz jót a válogatottnak. A 2006-os világbajnoki cím idején az olasz bajnokság összes játékpercének 70 százalékát olaszok kapták, jelenleg viszont csak 36,5 százaléknyit, és a válogatott a legutóbbi két világbajnokságra ki sem jutott, habár közben megnyert az Európa-bajnokságot.

„A növekedési rendelet egy vicc, olasz- és olaszfoci-ellenes. Néhány kollégám véleménye mélységesen lehangol” – zárta Fabrizio Corsi, a Torino elnöke.