BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sorra zárnak be a szállodák a Fekete-tenger partján

A térséget ugyan nem érintette meg a járvány, a visszeső forgalom miatt kénytelenek takarékoskodni.

A Fekete-tenger partján kénytelen fokozatosan bezárni szállodáit az Albena a megcsappant turisták száma miatt – derül ki a novinite.com cikkéből.

A portál információi szerint a drasztikus csökkenést fokozta az is, hogy Németország felfüggesztette charter járatait a régióba, mivel járvány szempontjából veszélyesnek minősítették a térséget.

A csoport főként román és bolgár vendégeket fogad az üdülőszezon pedig jellemzően július közepétől indul.

A járvány országos viszonylatban nyugodtnak mondható, mivel eddig nem érkezett információ fertőzött turistákról, vagy helybeli fertőzésről.

Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP

Azonban a vendégek számának csökkenése és a lemondott foglalások miatt a szállodák fokozatos bezárása már megkezdődött.

Míg az elmúlt héten Albena csoport jelentése szerint 8 ezer üdülőt látott vendégül, ezen a héten mindössze 6500-at

- jelentette ki Hristo Penev, az Albena igazgatója a Bulgar National Radio műsorában.

A jelenleg a szállodákban tartózkodó vendégek főként bolgárok, románok, németek, csehek és lengyelek. Az idei forgalom mindössze 30 százaléka a tavalyi év hasonló időszakában mért adatoknak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.