BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

A Balaton mindenkié – nincs verseny a tóparti szállodák között

Bartos Balázs szerint vannak természeti adottságokból, lokációkból adódóan előnyösebb helyzetben lévő, egész évben üzemelő balatoni hotelek, ám ezek is jól megférnek egymás mellett a tó északi és déli partján. A teljes körű átalakítás után nemrégiben megnyitó, négycsillagos superior minőségre pályázó, a Balaton északkeleti csücskében található Kenese Bay Garden szállodaigazgatója többek között az indulás utáni időszakról, a nyári szezonról, a szakképzett munkaerőről és a minőségi helyi alapanyagokról beszélt a Világgazdaságnak.

„Az úgynevezett soft opening lényegében arról szól, hogy a szállodanyitást, -átalakítást, -felújítást követően eljön az a pont, amikor a hely már el tud kezdeni vendégeket fogadni – jelenleg nálunk is ez történik azzal a kivétellel, hogy még nem teljes kapacitással működünk. Ez az időszak arra jó, hogy a kollégákkal megismerjük a házat, leteszteljük a gépészetet, berendezéseket, kiképezzük őket a használatukra. A kapacitás növelésével óhatatlanul is kibukhatnak hibák, melyeket ebben a periódusban tudunk igazán orvosolni, kijavítani, és emiatt nem is értékesítjük az egész hotelt. A lényeg, hogy minderről a vendégeinknek ne legyen tudomásuk” – mondta a Világgazdaságnak Bartos Balázs, a Balaton északkeleti csücskében található Kenese Bay Garden szállodaigazgatója.

Balaton, Kenese Bay Garden
Balaton: Kenesén tudják, a nyaralásba a legkisebb hiba is belerondíthat / Fotó: Kenese Bay Garden

Balaton: nincs verseny a tóparti szállodák között

A korábban a Magyar Telekom vállalati üdülőjeként és rendezvényhelyszíneként funkcionáló szálláshely még a koronavírus-járvány elterjedése előtt, 2020 januárjában váltott koncepciót, és vette fel a Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel nevet. Az Accent Hotels üzemeltetésében működő balatonkenesei szállodában 2022-ben kezdődtek a felújítási és bővítési munkálatok, melynek eredményeként teljesen megújult a korábban 91, hamarosan azonban 

  • 159 szobás, 
  • négyemeletes ház, melynek 
  • célja a négycsillagos superior minősítés.

Az igazgató szerint, bár még csak 70 százalékos kapacitással üzemelnek, volt már, hogy ki kellett tenniük a megtelt táblát. Úgy véli, a Balaton kapujában található létesítmény képes lenne „gázt adni”, de a vendégélményt szem előtt tartva inkább az óvatosságra, megfontoltságra szavaztak. 

Nyáron nem az üzleti vendégek vannak túlsúlyban, hanem a pihenni vágyók, akiknek a nyaralásába a legkisebb hiba is belerondíthat

– jegyezte meg.

Balaton, Kenese Bay Garden
A 280 fő befogadására alkalmas étterem konyhája a friss alapanyagokra helyezi a hangsúlyt / Fotó: Kenese Bay Garden

Bartos Balázs számára nem ismeretlen terep a „magyar tenger”, korábban már több helyen dolgozott vezetőként a környéken, és az a tapasztalata, hogy nincs verseny az északi és déli parti szállodák között. „A természeti adottságokból, lokációkból adódóan vannak előnyösebb helyzetben lévő, egész évben üzemelő hotelek, de szerintem jól megférnek egymás mellett, a Balaton elbírja ezeket” – mutatott rá, hozzátéve, ők is együtt dolgoznak egy másik, közeli szállodával. 

Nagy ez a torta, mindenkinek jut belőle egy szelet. Olyan is előfordul, hogy egymást segítjük egy összevont rendezvény alkalmával, ami mindenkinek jó.

A Kenese Bay Garden pazar kilátással megáldott ház, mely a prémiumminőséget keresők számára is tartogat opciót, miután a harmadik emeleten négy, saját jakuzzival ellátott lakosztályt is kialakítottak. Az ingatlan területén tenisz-, kosárlabda-, bowling- és futballpálya is található, ezenkívül egy 120 négyzetméteres fitneszterem, valamint egy különleges hangulatú jógaterasz áll az aktív kikapcsolódásra vágyók rendelkezésére. A szálloda saját kikötője és 300 főt befogadó strandja kínál lehetőségeket a vízi sportokat kedvelőknek, de kölcsönözhető SUP, vízibicikli, szörf, csónak, e-bike, sőt akár hajó is. A wellnessrészlegen benti vagy kinti élménymedencében is lehet fürdőzni, a szabadtéri medence télen is fűtött. A panorámás szaunaparkban rendszeresen tartanak szeánszokat profi szakemberek, és augusztus 31-ig beköltözött hozzájuk két animátor is, hogy lekössék a gyerekeket, és tehermentesítsék a szülőket.

Balaton, Kenese Bay Garden
A Kenese Bay Garden a prémiumminőséget keresők számára is tartogat opciót / Fotó: Kenese Bay Garden

A jó kollégákat nem szabad elengedni

„Kétszázhúsz-kétszáznegyven főt boldogan be tudunk fogadni a különálló rendezvényépületünkbe, ahol teljesen elszeparálva vannak az emberek a turistáktól, ezért nyugodtan elereszthetik magukat, senkit nem zavarnak. Ez nagyon nagy erősségünk, csakúgy, mint a tó közelsége” – emelte ki Bartos, hangsúlyozva, hogy arra különösen büszkék, hogy már az őszre sikerült több mint 40 rendezvényt lekötni.

A korábbi alkalmazottak közül sokat megtartottak, a megfelelő, szakképzett munkaerő terén tehát jól áll a Kenese Bay Garden, ahova egy időben csak úgy záporoztak az önéletrajzok. „A vezetői állományunk szinte teljesen összeállt, és a minőségre sem lehet panaszunk, vagyis sikerült megtalálni azokat a személyeket, akiket elképzeltünk az újrainduláskor.”

De nem akarok álszent sem lenni, mert a balatoni szezon sosem könnyű: egy kicsit több pénzért az egyikről a másik helyre pillanatok alatt »átrepkednek« a szobalányok és a felszolgálók.

„Szerencsére van támogatásunk, miután az Accent csoport 27 szállodával rendelkezik, azaz mindig van segítség, ha kell. A jó kollégát ugyanakkor nem szabad elengedni, ezért a béreket illetően mi is rugalmasak vagyunk” – magyarázta Bartos Balázs. Hangsúlyozta, hogy kizárólag fehéren foglalkoztatnak, aminek megvan a jó és a rossz oldala is, főleg a szezonális alkalmazottak olvasatában. 

Balaton, Kenese Bay Garden
Rendezvények nélkül nehéz lenne érvényesülnie a Balatonon egy szállodának / Fotó: Kenese Bay Garden

A 280 fő befogadására alkalmas étterem konyhája a friss alapanyagokra helyezi a hangsúlyt. Ezzel kapcsolatban a balatonkenesei hotel igazgatója elmondta, hogy elsősorban a helyi őstermelőkre, kisebb-nagyobb kézműves termékeket előállító vállalkozókra támaszkodnak, akiknek egész évben tudnak megrendeléseket biztosítani. „Jelen van nálunk a kecskesajtos, a szörpös, a mézes, a zöldséges, a tojásos, valamint a hentes. Az érlelt húsokért pedig megéri egy kicsit többet fizetni, mert a nagybeszállítók nem mindig képesek hasonló minőségre” – vázolta fel a gasztronómiai koncepciót Bartos Balázs.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.