BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holland rendőrök is járőröznek a Szigeten, számos trükköt bevet a hatóság

Nem csak magyar rendőrök lesznek az ország legnagyobb fesztiválján. A BRFK a Sziget első napján bemutatta prevenciós pontját, és beszámolt arról, miként segítik, hogy a fesztiválozók önfeledten tudjanak kikapcsolódni.

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság idén is részt vesz a Sziget Fesztivál biztosításában – mondta a BRFK sajtótájékoztatóján Csécsi Soma rendőralezredes.

Sziget
rendőrség
Csécsi Soma
Bedő Beatrix
A rendőrség alaposan felkészült a Sziget Fesztiválra / Fotó: H. Zováthi Domokos / Világgazdaság

Kiemelte, hogy ez külső és belső biztosítást is jelent, bár a belső biztonságért elsősorban nem a rendőrség a felelős. Felhívta a figyelmet arra, hogy a külső biztosítás során a Budapesti Rendőr-Főkapitányság együttműködik

  • a Polgárőrséggel,
  • a kerületi Közterület-Felügyelettel,
  • a Készenléti Rendőrséggel,
  • valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságával is.

A külső biztosításban részt vevő egyenruhás kollégái elsődleges feladata

  • a közlekedés irányítása
  • és a segítségnyújtás,

hogyha bárki hozzájuk fordul.

Civil ruhában is lesznek rendőrök a Szigeten

A Sziget Fesztiválon kollégáik civil ruhában is jelen lesznek. A civil ruhás nyomozók feladata elsősorban a bűncselekmények megelőzése, megszakítása, és ha a bűncselekmény megvalósul, akkor az elkövető elfogása – emelte ki az alezredes. Hangsúlyozta, a Sziget területén egyenruhás rendőrök is teljesítenek szolgálatot, akik elsősorban a nappali időszakban gyalogosan, valamint elektromos rollerrel járőröznek.

Idén Hollandiából érkeztek hozzánk rendőrök, ők a magyar rendőrökkel közösen fognak szolgálatot teljesíteni, önállóan nem intézkednek, a magyar rendőrökkel együtt lesznek jelen, és elsődleges feladatuk a kapcsolattartás és a segítségnyújtás

– emelte ki Csécsi Soma.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Hajógyári-sziget területén egy úgynevezett prevenciós pontot is működtet, ahol a BRFK rendőrei mellett az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, valamint az Áldozatsegítő Központ munkatársai is jelen vannak. Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársainak elsődleges feladatáról elmondta, hogy segítséget nyújtsanak azon külföldieknek, akik elveszítik az okmányaikat.

Sziget
rendőrség
A magyar és a holland rendőrség közösen dolgozik a Sziget-lakók biztonságáért / Fotó: H. Zováthi Domokos / Világgazdaság

Rendőrmotorcsónak a Dunán

A külső és a belső biztosítás mellett a Dunán is jelen van a rendőrség – mesélte Csécsi Soma, kiemelve, hogy a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság mind a belső, mind a külső nagy Duna-ágat biztosítja a nap 24 órájában.

Ez egy nyolc és fél méter hosszú, gumitestű, gyors csónak, és azért vagyunk ezzel jelen, hogy a lehető leghamarabb tudjunk segítséget nyújtani 

– tette hozzá.

Megjegyezte, hogy igény esetén, indokolt esetben, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyébként további hajókat is tud a területre irányítani. A Budapesti Rendőr-Főkapitányság a prevenciós ponton természetesen jelen van.

Egyenruhás kollégáinkhoz mind a külső, mind a belső biztosítás során tudnak fordulni segítségnyújtásért, azért vannak, hogy segítsenek. Amennyiben bárkinek a sérelmére bűncselekményt követnek el, úgy a feljelentését a III. Kerületi Rendőrkapitányságon, a Tímár utca 9/A alatt megteheti. Itt egyébként idegen nyelvet is jól beszélő kollégák teljesítenek szolgálatot

– hangsúlyozta.

„A Bűnmegelőzési Osztály és Gazdaságbűnözés Elleni Főosztály közös standján várják a fesztiválozókat, idén a hangsúlyt az online csalásokra helyeztük” – mondta Dedő Beatrix rendőrhadnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiberbűnözés Elleni Osztályának főnyomozója.

Kiemelte, hogy a Sziget Fesztivál területén csak bankkártyával és a Festipay alkalmazással lehet fizetni.

Mivel mindkét fizetési módszer az online térben zajlik, ezért fokozottan figyelnünk kell a bankkártyánkra, illetve a mobiltelefonunkra is.

A szórakozás hevében elég egy apró figyelmetlenség, és máris megtörténhet a baj – figyelmeztetett a rendőrhadnagy. Ezért ismételten hangsúlyozta, hogy az értékeink mellett személyes adatainkra is figyeljünk, amivel esetlegesen visszaélhetnek, vagy éppen kibertérben elkövetett bűncselekmények áldozataivá válhatunk.

Sziget
rendőrség
Fotó: H. Zováthi Domokos / Világgazdaság

A Kiberbűnözés Elleni Osztály a fesztivál helyszínén is ott lesz a kollégáival, és különböző kibertesztekkel is várják az érdeklődőket. Ezen az információs ponton sok hasznos információt és tanácsot tudnak adni. „A Sziget Fesztivál célja a szórakozás és a kikapcsolódás, ezért különféle lazább programokkal is várjuk a látogatókat a prevenciós ponton, ilyen például a pólófestés, a jelvénykészítés vagy épp a biztonságiöv-szimulátor” – zárta szavait Bedő Beatrix.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.