A Trabant és a festék
Nem csoda, ha bosszankodik a szakma. Drága és abszolút fölösleges vegzatúrának vélik a dolgot, hiszen kit érdekel, hogy ennyi év alatt kétszer vagy háromszor festették-e át a derék kétüteműt.
Az ilyen és hasonló előírások miatt egyöntetű elutasítással fogadták az autóbontók a rendeletet, melyet még a legkevésbé vérmesek is csak így illetnek: zűrös, elkapkodott, hevenyészett, szakszerűtlen. A keményebb szavak idézésétől most eltekintenék.
A kívülálló nem tud igazságot tenni. Bizonyára szükség van a szigorításra. De vajon így? A józan ész azt diktálja, nem normális, ha az évi több mint 130 ezer roncsnak még a fele sem jut el a regisztrált bontótelepekre. A többi feltehetően illegális műhelyekbe kerül, vagy erdőszélen, tavak mélyén bújik meg. Mert autó nem tűnik el, legfeljebb átalakul: „új” alkatrésszé, környezetet szennyező, természetet elcsúfító szemétté.
Óhatatlanul adódik a kérdés: hol lenne inkább dolga a hatóságnak? Úgy tűnik ugyanis, hogy a könnyebb megoldás irányába mozdult el a bürokrácia. Mert mennyivel egyszerűbb „megtalálni” – adott utca, házszám alapján – a legálisan működő céget, mint felkutatni, lebuktatni a feketén ügyködőket!
Nem csoda, ha sokan kínjukban már azt is felvetik, érdemes-e tisztességesnek lenni. Úgy látják, a bizalom is erősödhetne, a piac is tisztulhatna, ha a hivatalok a festékméricskélés és hasonló „fontos” dolgok elrendelése helyett inkább a gazdaság valódi kártevői után vetnék magukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.