Akárcsak a görög mítoszban, itt is az a helyzet, hogy minél jobban próbálnak távolodni az egyik rémtől, annál közelebb kerülnek a másikhoz.
Miről is van szó? A 2007-ben kezdődött pénzügyi válságon a világ nagy jegybankjai úgy próbáltak úrrá lenni, hogy jó néhány különböző csatornán elképesztő mértékű extra likviditást zúdítottak a piacokra. Ez nem is volt eredménytelen, mára megszűnt a pénzszűke, a piacok sok tekintetben normalizálódtak. Sőt, talán túlságosan is sikeresek voltak az akciók: egyre többen tartanak attól, hogy újra olyan buborékok alakulnak ki (esetleg már ki is alakultak) egyes eszközök árazását illetően, amilyenek kipukkanása bő két éve a válságot elindította.
Nyilvánvaló tehát, hogy az extra pénzek eltüntetésére szükség lesz. A kérdés „csak” az, hogy mikor, milyen ütemezésben, hogyan. Ha túl korán, túl gyorsan szivattyúzzák ki a jegybankok az extra likviditást, azzal visszalökhetik az éppen csak éledező reálgazdaságot a recesszióba. Ha viszont túl későn, túl lassan történik meg a visszarendeződés, akkor olyannyira túlértékeltté válhatnak egyes pénzpiaci eszközök (például a részvények), ami szinte beléjük kódol egy újabb válságot.
Az időzítés optimalizálásáért sokat tehetnének a kormányzatok, ha mielőbb megkezdenék a költségvetések rendbetételét. Régi igazság, hogy (normális időkben) minél felelősebb a fiskális politika, annál lazább lehet a monetáris és fordítva. Az elmúlt egy-másfél évben ez egyáltalán nem érvényesült (igaz, nem is éltünk normális időket). De ez sokáig nem maradhat így.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.