Bár a jelenlegi világgazdasági válság vitathatatlanul az Egyesült Államokból, azon belül is alapvetően az amerikai pénzügyi rendszerből indult, a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi következmények nagyrészt más országokban jelentkeztek.
Európán belül első körben azok az országok kerültek bajba, amelyek szélsőségesen kiszolgáltatottak voltak a külső forrásoknak: vagy gyenge export-versenyképességük és drámai mértékű külkereskedelmi hiányuk, vagy nagy államadósságuk és a befektetők által felelőtlennek ítélt közpénzügyi gazdálkodásuk, vagy a lakosság jellemzően devizában történt eladósodottsága miatt. Ha a kelet-közép-európai régióban sorra vesszük a nehéz helyzetbe került államokat (Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia), jellemzően ezeknek a kritikus pontoknak valamilyen kombinációját találhatjuk. Bár efféle Achilles-sarka nyilvánvalóan van az eurózóna déli tagállamainak is, sokáig úgy tűnt, hogy számukra a közös valutaövezet hatékony védőernyőt jelent a válságos időszakban.
Görögország padlóra kerülése azonban mintha áttörte volna a részben pszichológiai védőfalat: a kötvénypiaci kereskedők és elemzők vicceskedő, ugyanakkor cseppet sem jóindulatú és erősen sztereotipizáló beszédmódja szerint a félperiféria „disznócskái” („PIIGS”) a közeljövőben ígéretes spekulációs célpontok lehetnek. A megtámadhatónak tekintett euróövezeti tagállamok (Portugália, Olaszország, Görögország és Spanyolország, helyenként a körbe beleértve Írországot is) csoportos csúfnevüket angol elnevezésük kezdőbetűi után kapták, és a pejoratív mozaikszó voltaképpen azt a negatív állampapír-piaci megítélést fejezi ki, mely szerint a nyugat-európai félperiféria országai a valutaunión belül is lényegében felelőtlen gazdaságpolitikai hagyományaikat folytatják.
A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.